Közönségszavazás

A kávéillatú fiú

jelige: SZÁMOLJ!
Szavazatok száma: 390

Folyton mindenki azt kérdezi tőlem, hogy jól vagyok-e. Hogy nem zavar-e a huzat, meg a villanykörte ütemes ropogása, a vízforraló sípoló hangja, a néni erős parfümje a metrón, a kutyaugatás, a kád ragacsos széle, a szabálytalanul váltakozó macskakő, a zebráról lekopott festék, az előttem sétáló foltos nadrágja...
De igen, nagyon is zavar. Azt érzem, hogy szétfeszít valami belülről és el akarok szaladni. Csak futnék, ki a világból… mint a bácsi, abban a filmben, akinek olyan fura fehér tornacipője volt. De az anya megtanította, hogy ilyenkor csak visszafelé kell számolni. Öt, négy, három, kettő, egy.
Na, végre itt a metró. Most már beszállhatok a második kocsiba a második ajtón, aztán balról a második ülésére ülök. Szerencsére nem ül ott senki. Tegnap ott ült egy fiatal fiú, aki minden reggel ezen a vonalon utazik, és minden reggel kávét iszik. Nem, nem a metrón. Valószínűleg még otthon, minden nap érzem rajta. Ilyenkor igyekszek olyan közel menni hozzá, hogy beszippanthassam az ismerős illatot. Most nincs itt, így leülök. A következő megállóban felszáll egy nő nagy pocakkal. Az anya azt tanította, hogy adjam át a helyem… felállok. Ő közeledik, én izzadok. Megvakarom a fejem, és intek neki, hogy üljön le. Mosolyog, megköszöni. Én megállok felette, szorosan az ülés mellett. Öt, négy, három, kettő, egy.
Még pontosan háromszáznegyvenhat másodpercem van a leszállásig. Fogalmam sincs, hogy bírom ki. Valami másra kéne gondolnom… de mire? Olyan nagy itt a zúgás. Egy néni áthúzza a lábamon a tolós kocsiját, felszisszenek, mire csúnyán néz rám, nem látom, csak érzem, hogy vizslat. Macskaszőr van a ruháján. Amolyan hosszú, vörös, csillogós szőr… várjunk csak, valamit bemondtak a hangosbemondón. Nem figyeltem. Pedig mondta az anya, hogy ha a hangosbemondóba beszélnek, mindig felejtsek el mindent és csak arra figyeljek… de olyan nehéz. Vajon milyen macskája lehet? És mi lehet ebben a nehéz kocsiban? És hogy bírja el? Nem nehéz neki? Én mindig segítek a nagyinak cipekedni és bevásárolni is. Csak azt mondja, velem tovább tart, így csak ritkán visz el. Hát, igazán nem én tehetek róla, hogy az áruházban nem jól vannak kipakolva a polcra a müzlis dobozok… én csak. Jaj... öt, négy, három, kettő, egy.
Megállunk. A macskás néni leszáll. Az aluljáróból frissen sült péksütemény illata száll be a kocsiba. Nagyon szeretem a kakaós csigát… csak ne kéne megfogni. Olyan undorító, ahogy tapad. Szerencsére az anya mindig tart magánál szalvétát, így akárhol ehetek kakaós csigát. De most nem kérek, mert reggeliztem. Ma szerda van, így tojásrántottát csinált nekem az apa, két sárgájából és egy fehérjéből. Szép nap ez a mai, az anya a piros színű pólómat vasalta ki. Ő tudja a legjobban… Múltkor a nagyi csinálta meg, kihagyta a gallért és egész nap nyomott a felső. Délig bírtam, aztán levettem. A tanárnő nagyon furán nézett rám, de nem szólt. A padtársam kölcsön adta a torna pólóját. Nem fogadtam el, mert fehér volt és aznap kedd volt, nem csütörtök. De mivel fáztam, felvettem. Borzasztó volt, így számoltam. Öt, négy, három, kettő, egy.
Hol lehet a kávéillatú fiú? Biztosan elkésik, ha nem jön a következő metróval. Iskolába jár ő is, mint én. A mellettem lévő osztályban tanul, ma matek az első órája. Ilyenkor már javában a kockás füzetet szokta bújni, és sietve körmöl valamit. Fogalmam sincs, min dolgozhat… A fenébe, már megint bemondtak valamit!
Mindenki elkezd leszállni, én nem mozdulok, hiszen még kettőszáztizenegy másodperc van hátra az utazásból. A terhes nő rám pillant:
- Pótlóbuszok járnak, valami baleset történt. Le kell szállnunk!
A kávéillatú fiú nincs sehol. Öt, négy, három, kettő, egy…

SZAVAZÁS

A Közönségszavazást lezártuk!