Olvassa el a döntősöket!

2021 2019 2018 2017

Imre Eszter: Repül a sárga óriás

Aznap tréfás kedvében lehetett, aki a város hangját lekapcsolta. A mai napig is találgatják az emberek, hogy egyáltalán kicsoda, és miként tehette, a rejtélyes valaki ugyanis azóta sem ismételte meg a mutatványt, ám az az egyszeri alkalom is elég volt ahhoz, hogy aki akkor a városban tartózkodott, még évek után is beleborzongjon, ha eszébe jutott sorban álláskor a közértben, okmányirodában, vagy éppen a buszmegállóban várakozva.

A tavasz már a vége felé járt, és a nyár olykor cinkos mosollyal szórta szét a belvároson a füllesztő délutánok ígéretét. Zénó a Blaha Lujza téri megállóban várta a villamost, amikor egyszeriben valami megütötte a fülét. Nem értette, mi történik, kissé úgy érezte magát, mint aki egy magas szikláról fejest ugrik a tengerbe, csakhogy szikla meg tenger sehol nem volt, csupán a megállóba éppen beálló hatos villamos, és az azt megrohamozó emberek. Noha a tömeg megtorpanása az első pillanatokban még nem tűnt fel neki, úgy szakadt rá a némaság, ahogyan a vízbe érkezés szakítja ki az embert a valóságból. Egyszeriben minden hang eltűnt, és erre a csendre rá kellett döbbennie. Továbbra is történt a város: az emberek mozogtak, a villamos megállt, a lámpa zöldre váltott, a buszok egymás mögött araszoltak, és alattuk elrobogott a metró. De semminek nem volt hangja. Zénónak, miután pár pillanat alatt rádöbbent a teljes némaságra, úgy tűnt, mintha egy filmet nézne, amin teljesen letekerték a hangot. Körülnézett, és akkor már észrevette, hogy az emberek értetlenül – némelyek rémülten – néznek körül. Mire magához tért, már a villamosvezető is kiszállt, és az aluljárókból csak úgy özönlöttek fel az emberek. A sokat látott Blaha Lujza téri megállóban tán sosem volt még akkora a tömeg: perceken belül egy tűt is nehéz lett volna leejteni. Közben a buszok is megálltak, a taxik ott parkoltak le, ahol érték, felborult a város rendje, eluralkodott a teljes káosz. De sehol egy hang. Zénó rájött, hogy nem egyedül búvárkodik Budapest belvárosának némaságában. A város hangjait követően pedig a saját gondolatainak a zaja is kezdett elcsendesedni. Pihekönnyűnek érezte magát, és így szemlélte a megnémult várost. Hangok nélkül mintha Budapest is habkönnyűvé vált volna. A villamost nézte, a sárga óriást, ami most úgy állt előtte, mint ruhaszárító kötélre kiakasztott lenge nyári ruha. Az volt az érzése, hogy a lágy tavaszi szél bármelyik pillanatban felkaphatja, és elreptetheti messzire, az épületek és a város fölé. Papírmasé játékbusznak tűnt most a hetes, és káprázatnak a 74-es troli. Zénónak eszébe jutott egy néhány évvel azelőtti szentendrei téli este, amikor forralt bort ittak az első szerelmével, és arra gondolt, hogy tán akkor sem volt ennyire boldog, mint most, a súlytalan Blahán. Az emberek kezdtek megnyugodni. Zénónak úgy tűnt, hogy őket is hasonlóképpen érinti a hirtelen jött külső-belső csend. A tömeg kezdett fellazulni, és az arcokról a rémület utolsó kis villanása is el-eltünedezett. Egyesek leültek a megállóban, mások sétáltak, és közben úgy nézelődtek, mint azok az emberek, akik először látnak egy várost. Zénónak egyszeriben az az ötlete támadt, hogy most mindenki ugyanarra gondol – jobban mondva ugyanarra nem gondol. Egyazon csendben búvárkodtak, és ezekben a percekben ugyanazt a Budapestet, ugyanazt a világot élték mindannyian. Néma volt a felszín és néma a metróhuzat a mélyben. A csupán percekig tartó csend átmosta Budapestet és a lakóit. Amikor a titokzatos tréfamester visszakapcsolta a város hangját, az emberek, a buszok, villamosok és taxik úgy indultak tovább, mintha mi sem történt volna. Azóta egyszer sem esett meg újra, és Zénó most nem is tudta volna felidézni, miről jutott eszébe az évekkel ezelőtti késő májusi délután. Türelmetlenül várta a hatost, hogy az szélsebesen elrepítse az Oktogonra, ahol a barátnője vár majd rá a Burger King előtt, és egyenesen az albérletébe mennek, ahol újra megnézik a lány kedvenc filmjét. Zénót elbűvölte a lány romantikus rajongása, amivel újra meg újra végignézte A némafilmest.