Nyomott egy lájkot, aztán tovább pörgetett. Újabb idézeteken simított végig, majd a hétvégén készült tóparti, grillezős vagy családi képek jöttek. Mindenki sietett megosztani, hogyan telt az első napsütéses vasárnap. Fagyiköltemények, páros szelfik, naplementék, biciklitúrák.
Ő semmit sem posztolt a hétvégén. Nem történt vele semmi megmutatnivaló. A cicájáról lőtt pár cuki fotót, de legutóbb is róla tett ki fényképet, és nem akarta, hogy azt higgyék, más nem is történik vele. Volt a szüleinél is, de arról azért mégse posztol az ember, ha nincs semmi apropója, csak úgy elment ebédre. Tovább gördítette a hírfolyamot. Unalmában böngészett, hogy elteljen az idő, amíg megjön a busz. Ott úgyse lehet telefonozni, sokan vannak, a másik kezében egy táska, benne a bedobozolt ebéd és egy csomag szénhidrátcsökkentett keksz.
Visszatért a kedvencéhez, ahol az iménti idézetet is olvasta. A nő, aki az oldalt működtette, boldogságtrénerként aposztrofálta magát és naponta többször jelentkezett új tartalommal. Olykor ismert szerzőktől idézett, máskor szép képeket hozott, néha pedig saját gondolatait osztotta meg. Arról szólt az oldal, hogyan találjuk meg könnyedén a boldogságot, mert a boldogság mindegyikünkben ott rejtezik, csak fel kell fedezni. Ehhez ígért inspirációt a hölgy. Fel is lehetett iratkozni a boldogságkurzusra – ekkor e-mailben érkezett a tananyag, de ez már fizetős volt.
Hirtelen egy másik hirdetésen akadt meg a szeme. Ez új lehetett, eddig még nem látta. Egy fehér fogsorú párt ábrázolt, átölelték egymást, mögöttük tengerpart. Találd meg a párod! Találd meg a boldogságot most! – szólt a kiemelt szöveg, és alatta néhány mondatban az ajánlat. A motivációs hölgy nemrég társkeresőt indított, kifejezetten csakis saját, a boldogságot kereső ügyfelei számára. Az applikáció összehozza a hozzá leginkább illő társsal, pontosan olyan paraméterekkel, melyet a jelentkezési lapon megad. Regisztrálj most! A koránkelőknek kedvezmény! Ne maradj le! Tölts fel egy menő képet! – kérte az alkalmazás. Tallózni kezdett az okostelefon galériájában, de egyik szelfi sem tetszett neki, amit az utóbbi időben készített. Aztán mentő ötlete támadt.
Rányomott a kamera ikonra. Lopva körülnézett. Még ketten álltak a megállóban, egy idősebb úr, az újságjába mélyedve. Hátrébb még valaki, de elég messze volt, nem nézte meg alaposan. Belenézett a kijelzőbe és kattintgatni kezdett. Persze egy jó szelfi elkészítése nem két perc. Sokat kell csinálni, több szögből, más-más beállításból, mire megszületik. Utána jöhetnek az utómunkálatok. A busz közben megérkezett, de úgy döntött, nem száll fel. Majd elmegy a következővel, nincs még késésben. Ez a projekt most elsőbbséget élvez! A bácsi behajtotta az újságot a zakója zsebébe és fellépett.
Ő rendíthetetlenül kattingatott tovább. A telefonja jó képeket csinált, direkt ilyenre cserélte. Rázoomolt az arcára, aztán csinált néhány nagytotált is. Megérkezett a következő busz. Arra már fel kellett szállnia, ha nem akart késni. Majd odabent kiválogatja a legjobbat. A mögötte várakozó alak is pont erre a buszra próbált felszállni, de már nem fért fel. Ő az alsó lépcsőn állt, és még látta, hogy a férfi int neki, mielőtt bezáródik az ajtó. Egészen jóképű – állapította meg, aztán eltűnt előle.
Ahogy beért, kiosont a mosdóba. A szűk helyiségben a fotókat nézve tűnt csak fel neki. A mögötte várakozó férfi minden képen őt bámulta. Ránagyított. A sokpixeles kamera egyértelműen mutatta a férfi kíváncsi, meleg, csillogó tekintetét.
Minden egyes képen.
