A villamosmegállóban vette észre, hogy még mindig ott van a kezében. KÉSZ ÉLETEK NAGY VÁLASZTÉKBAN – ez állt rajta cirkalmas, kék betűkkel, alatta pedig: „megbízható szolgáltatás, személyre szabott ajánlat”. Aztán csak annyi: www.keszeletek.god – e-mail: keszeletek@otherworld.god. Röhöghetnékje támadt, de a villamoson végül mégis rákeresett a címre.
Már az is meglepte, hogy létezik a honlap. Királykék és kobalt betűk, aranydíszítéssel, fényképek szép, boldog, jómódú emberekről, egy csodás, gondtalan életről, amely a szöveg szerint holnaptól akár az ő élete is lehet. „Ha ez nem egy orbitális átverés, akkor megeszem a kalapom” – gondolta a nő, de a továbbra kattintott. Egy kérdőív ugrott fel. Van párkapcsolata? Szereti a munkáját? Vannak meg nem valósult álmai? Elégedett az életszínvonalával? Egyre kedveszegettebben kattintgatott. Tényleg ennyire örömtelen, üres, rideg és vacak élete lenne? Közel volt ahhoz, hogy hagyja az egészet, amikor a sokadik kérdés után végre megkapta a személyre szabott ajánlatát.
Álomélet. Gazdagság. Jóképű férj. Lehetne színésznő, mindig is az akart lenni, a képen, amivel ezt illusztrálták, egy plakát előtt állt, és a neve alatt díjak sokaságát sorolták fel. Lenne kutyája is, egy kócos, bolondos bobtail, ott volt a lehetséges otthonát ábrázoló fotón. „Jó, a fajtáját nem találták el” – gondolta, de a többi mind, tényleg mind maga volt a képekbe öntött tökéletesség. „Uramisten” – fohászkodott. Lehetséges volna, hogy egy csapásra megszabaduljon minden ócskaságtól? A büdös lakótelepi lépcsőházat felválthatja egy Dunára néző terasz? A pocakosodó, morgós férjét egy romantikus álomlovag, aki Párizsban kéri meg a kezét? Nem lesznek többet ostoba ügyfelek, búcsút inthet a bunkó főnökének, eltűnnek a számolgatással, gondokkal töltött álmatlan éjszakák? „Kizárt, hogy ezt meg tudjam fizetni” – jutott eszébe, de most már csak azért is tudni akarta, mibe kerül mindez.
Alig hitt a szemének: a szolgáltatásért nem kértek pénzt, csak a régi életét és a legkedvesebb emlékeit. Ott állt felsorolva mind: az első szerelem, az ügyetlen, nyálas, édes első csók, a boldogság, amikor felvették az egyetemre, a félmaratoni futás után érzett eufória. Fájt elengedni őket, de nem bánta. Ott lesz a tökéletes élet, nyilván tökéletes emlékek is járnak hozzá.
A következő oldalon folytatódott a lista: a nagymamája málnalekváros kenyerével, azzal, amikor a papája sakkozni tanította, ahogy az anyukájával együtt fejtették a keresztrejtvényt. Elszomorodott. Arra gondolt, hogy belőlük már csak ennyi maradt, ők már csak ezekben az emlékeiben élnek. De végül is a testvérek nem felejtik el őket, biztosan marad nyomuk a világban…
De a listának még mindig nem volt vége, a felejtésre ítélt emlékek között ott volt a gyerekek első mosolya. A babaillatuk. A maszatos kezük a tenyerében. A ragadós puszik. A vers, amit a Kicsi írt anyák napjára. Ahogy a sikeres magyarérettségi után a Nagy elrappelte a Husztot. Amikor a Kicsi Monopoly-bajnok lett. A Nagy öttusabajnok. A büszkeség, az anyaság mézédes íze, amitől már a könnyek sem olyan keserűek. És a végén az apró pillanatok: jó véget ért hétköznapok, esti meseolvasás, közös főzések, beszélgetős vacsorák.
Ült, és nézte a kijelzőt, a kurzort, amely az elfogadás melletti négyzetben villogott. A sikeres, híres, gazdag nőt, aki lehetne. „Haljál meg!” – súgta neki, és a kilépésre kattintott.
