Egy idős nő szaladt a nyiladozó virágú akácfák sora alatt a szomszédos parasztházig. Szoknyáját a térdéig felhúzta úgy kerülgette az út menti pocsolyákat.
– Károly! Itthon vagy? – kiabálta, miközben belépett a nyikorgó kapun.
A választ pontosan tudta, hiszen az ablakon keresztül már órák óta figyelte, hogy a szomszédja mikor ér haza a munkából.
– Itt vagyok. Mi a baj Rozika néném?– lépett elő a fiatal férfi a konyhából száját törölgetve.
– Jaj, de jó, hogy már itthon vagy! – válaszolt tettetett meglepetéssel az asszony, majd folytatta. – A tegnap esti nagy szél elmozdította a nádat a házam tetején. Tudod, szegény uram beteg, fel sem tud kelni.
A férfi együttérzően, az ősz hajú nőre mosolygott. Tudta nagyon jól, hogy beteg annak az ura, tudta azt az egész falu, hogy micsoda furcsa kor kínozza a párttitkár urat. Ez a betegség mindig az út végi kocsma környékén kezdődött és másnap reggel fejfájással ért véget.
– Segítenél visszaigazítani a nádat, mielőtt beázik a ház? – siránkozott tovább a férfinak.
– Persze, néném! Mindjárt megnézem, csak befejezem az ebédem.– mosolygott az idős nőre.
– Károly! Hallasz? – kiabált az ünnepi ruhába öltözött család után, mikor azok elhaladtak a kerítése előtt.
– Menjetek előre Mari, majd megyek utánatok – súgta oda a férfi feleségének.
– Siess, nehogy elkéss nekem szégyenszemre – nézett a fiatalasszony szigorúan a férjére miközben kézen fogta gyermekeiket és sietett tovább.
– Károly, nem akarlak feltartani, látom misére igyekeztek, de a tegnapi villámlás megijesztette azt a bolond Riskát, kirúgta az istálló ajtaját. Oh, micsoda borzalom, átment a Julisék udvarába, jó nagy kárt csinált nekem a szomszéd veteményesében, onnan kellett hajnalban hazavezetnem. Úgy láttam, leszakadt a zsanér az istálló ajtaján, visszaszögelnéd nekem – sopánkodott.
– A mise után átmegyek – bólintott az asszony felé.
– Jaj, én is, de elmennék. Tudom, ünnep van, Pünkösd, de az uramat megint kínozza a fejfájása, meg egyébként is, tudod, a mi pozíciónkban nem néznék jó szemmel, ha templomba járnánk – ingatta jobbra - balra a fejét.
– Oh, csak egy kortyocskát! Elég – emelte színlelt tiltakozásképp a borospohár fölé a kezét az öregasszony. – Akkor egészségünkre – itta meg egy húzásra a pohár tartalmát –, ez igazán finom volt. Az urad nincs itthon? Azt hallottam beteg? – nézett kíváncsian az őt kelletlenül, vendégül látó fiatalasszonyra.
– Jól hallotta, Károly nem érezte jól magát. Tudja, fájnak a csontjai a traktor örökös rázkódásától….
– Oh, igazán sajnálom szegényt – szakította félbe udvariatlanul a házigazdát miközben a kezében lévő poharat forgatta.
Mari azonnal megértette a célzást és azt is, hogy mi volt a célja a váratlan látogatásnak. A virágos kancsóból egy újabb pohár bort öntött a vendég poharába, aki csillogó szemmel emelte azt a szájához.
– Na így már jó lesz –szorította meg a fiatal férfi a bicikli kerekén lévő csavart –, nem fog mozogni.
– Köszönöm fiam, nem is tudom hová lennék a segítséged nélkül – hálálkodott az öregasszony.– Az uram és az az átkozott fejfájása. Gyűlés volt a téeszcsében, onnan tekert haza, pont a kocsma előtt lett rosszul. Ott kapta el a szédülés, nyomban el is esett. Még szerencse, hogy a lába nem tört el!
– Bíz az nagy szerencse – bólogatott illedelmesen Károly, miközben az ülésén álló bicikli kerekét forgatta.
– Néném, ha nem bánná, kérnék valamit! – emelte fel hirtelen a szemét az asszonyra.
– Mondjad csak fiam – nézett az ravaszan a férfira.
– Azt hallottam, hogy sofőröket keresnek a téeszcsébe. Arra gondoltam, elvégezném az iskolát és megpróbálnám én is. Jól jönne az a kis plusz pénz. Kicsik még a gyerekek, a csontjaim is nagyon fájnak, meg igazán nem tudhatjuk, mit hoz még a jövő. Szólhatna az urának egy pár jó szót az érdekemben – kérte a nőt.
– Szívesen szólnék fiam – szűkült össze az asszony zöld szeme, majd mosolyogva folytatta –, de én mindig azt mondom, maradjon csak a suszter a kaptafájánál. Meg egyébként is, hová lenne ez a világ, ha itten bárki akárki fiából csakúgy sofőr lehetne.
