Döntős alkotások

2024 2023 2022 2021 2019 2018 2017

Lendvai Zalán: Anyám és a lefejezett csirke

Anyám és a lefejezett csirke

A viaszos vászon terítőre száradt foltot bámultam. Azt hiszem, először kávéfoltnak mondtam volna, de jobban megnézve vér is lehetett. Ő kint volt éppen a kamrában, egy félig kiolvasztott, fej nélküli csirkével tért vissza.

- Nem maradok vacsorára. Hatkor megy a gépem. – mondtam

- Tényleg, el is felejtettem, hogy ma mész. – felelte. Visszagondolva az arcára, a hangjára, ezt a mondatot olyan közönnyel, és szomorúsággal mondta, hogy hogyha ízhez kellene hasonlítanom, az algopyrin jutna eszembe. Egyébként még mindig látszódtak a jellegzetesen szép vonásai. Ezek azok a fajta vonások, amik az idő múlásával nem halványulnak el. Még mindig láttam benne azt a nőt, akit a hetvenes években férfiak ostromoltak mindenhol, akármerre járt. Valójában élete összes sikerét ennek a tulajdonságának köszönhette. Mindenféle megerőltetés nélkül magára vonzotta a férfiak tekintetét és jóindulatát. Elég volt egy mosoly. Akkoriban kapta meg azt az állást a régi tanácsházán, amivel ez a belvárosi lakás is járt. A munkakör akkor szűnt meg amikor ő nyugdíjba vonult, és a lakáshoz szinte ingyen jutottunk hozzá. Életének sikerei ezzel nagyjából véget is értek. Sötétszőke haja még mindig erőteljes volt, húzott, sötét szemében körülbelül ötvenszázalékos arányban tükröződtek életének kellemesebb és kevésbé kellemesebb időszakai. Azt hiszem, én a kellemetlenekhez és a kellemesekhez is tartoztam egyszerre. A szemünk hasonlított. Ennyiben ütöttem rá. Ennyiben ütöttem az anyámra. A csirkét beledobta a forró vízzel teli lábasba.

+

Mikor megérkeztem a repülőtérre, a becsekkolás után vettem egy palack vizet, és bevettem két szem nyugtatót. A repülőn minden székre egy monitor volt felhelyezve. Nem sokkal a felszállás után levetítettek egy videót a légitársaság környezetvédelmi akciójáról. Nem érdekelt egy újabb milliárdos farizeus gyónása, mégis megmaradt bennem egy mondat arról, hogy hozzuk helyre azt, amit a szüleink elrontottak. Az anyám sok mindent elrontott az életében, velem kapcsolatban is. Különben miért tartanék egy olajfúrótorony felé a világ másik felére? De, hogy a Földet szennyezte volna? Lehet, de ki nem. Itt ülök egy többszáz férőhelyes repülőn, szorongatom a műanyagpoharat és eszem a műanyagban felszolgált ételt és ezért anyám a hibás? Ezért ki a hibás? Ki a hibás ezért a repülőért, ki a hibás a munkámért, ki a hibás az életemért?

A gépen besötétítettek, európai idő szerint este tíz lehetett. Bámultam a halványlila irányfényeket és eszembe jutott anyám és a lefejezett csirke. A csirke, amit nem ettem meg, és lehet, hogy már sosem fogok. Anyám, akitől szinte el sem köszöntem, mert haragszom rá valami miatt, amire már magam sem emlékszem teljesen. Mióta nem ültünk le egy asztalhoz beszélgetni, megbeszélni, hogy miért létezünk úgy egymás mellett évek óta, mint két idegen? Véget vethetnénk a hidegháborúnak, ahogy a pszichológus fogalmazott. A valóságban a nyílt beszéd teljesen más, mint azt elképzeli az ember. Mintha egy GLS csomagot bontogatnék, de nem tudom teljesen, egészben kivenni azt, ami benne van.

Pontosan nem tudnám megmondani miért, de még a leszállás előtt elhatároztam, hogy felmondok az olajtársaságnál. Nem ér a pénz ennyit. Nem utálhatom anyámat örökké, úgy, ahogy a klímaválságért sem okolhatom sem őt, sem mást. Le kell ülnünk egy asztalhoz beszélni úgy, hogy nem a foltot bámulom, hogy vajon vér-e vagy kávé. Már nem számít, hogy micsoda.

Leszállás után kimentem a reptér a reptér dohányzásra elkülönített teraszféleségére. Éjjel volt. A kabócák ütemes hangja mintha a sötét horizontból verődött volna vissza. Hallottam a madarakat, éreztem a kerozinszagot elnyomó júliusi levegőt, ahogy szótlanul simogat. Már nem kellett figyelnem a levegővételek ütemére, már nem kellett a nyugtató.