Száva Imre hentesmester egy nap azzal a kényelmetlen gondolattal ébredt, hogy az életének nincs semmi értelme. Érezte, hogy izzad. Minden jelentős eseménnyel a feleségéhez fordult. Mi az életem értelme anyukám, kérdezte tőle három harmincötkor. Felesége a másik oldalára fordult, megszokta már az ilyet. Az időjárás miatt vagy ilyen, ezt hozza ki belőled. Tényleg esett, az a hajnali csendes fajta. Mindig mondani kellett neki valamit, hogy megnyugodjon. A nagyobb ünnepeket végig aludta, olyankor nem kérdezett semmit. A feleségének sosem jutottak eszébe ilyen dolgok, aludt volna, ha hagyják. A kevésbé jelentős kérdésekre könnyebb volt válaszolni. Elzártad a gázt? El- felelte ilyenkor az asszony és fordult egyet. Hat negyvenkor szólalt meg az ébresztő, Száva Imre megborotválkozott és elindult a munkába. Nem sok ideje maradt, hat kiló véres marhaszív várta, hogy kitegyék a pultra. Fehér csempével kirakott húsboltban dolgozott. Ha valaki venné a fáradságot és feltöltené vízzel, úszómedence is lehetne, a könnyebb fajsúlyú húsáru lassan emelkedne fel, talán a tüdő, mert az szivacsos, a májak cafatosan lebegnének egy darabig, majd egészen lesüllyednének. Ilyen dolgok jártak néha a fejében, de aztán mindig arra gondolt, elég lesz a hülyeségből és dogozott tovább.
A sarki bolt, legalább negyven éve szolgálta a vevőket, már Száva Imre is itt töltötte az inas éveit. Délután mindig nagyobb volt a forgalom, ezt szerette jobban, ilyenkor nem jutott idő a gondolkodásra, villámgyorsan csavarta zsírpapírba a hentesárut, égett a keze alatt a munka, és bár az üzletben tilos volt az alkohol, megtalálta a módját, csak éppen annyit, hogy jókedve legyen. Sok vevőt név szerint ismert. Kezét csókolom Marika, Jó reggelt főorvos úr, mondta ilyenkor és valahogy eltelt az idő. Egy nap azért történt valami. Reggel felhúzta a fehér hentes köpenyét, amit a felesége szokott kimosni, kivasalni, és kitett öt kiló friss sertés combot. Adminisztrált is, ez a munka legalább olyan fontos, mint a kiszolgálás, ha nem fontosabb, és kiment a bolt elé, hogy a megállító táblát a bejárathoz közel, a járda közepére tegye. Sokszor kiment a fejéből, de most nem. A diákok fejhangon vihogva, egymást túlkiabálva, összeverődve iparkodtak a reggeli forgalomban. A csinos nők mindig a gyengéi voltak, az elsiető lányokon gyakran felejtette a tekintetét, nem szólította meg őket, de sokszor a nézés is elég. Néha nem bírt magával, nem bírta ki, hogy ne mondjon valamit, úgy érezte, szinte provokálják, de ma nem szólalt meg. Két lány a többiektől kissé leszakadva közeledett, ráérősen haladtak, mind a kettőnek hátizsák húzta a vállát, elképzelhetetlenül vékonyak és magasak voltak, szikrázott hajukon a reggeli napfény. Nem Száva hentes ízléséhez voltak kimérve, de azért őket is megnézte. Már éppen a kilincsért nyúlt, amikor megszólalt a hang, csak egy szó volt, minden indulat nélküli, a mester a hangos forgalom ellenére is meghallotta. Disznó. A közelebbi lány mondta, amikor elhaladt a hentes mellett. Hirtelen nem tudta, neki mondták-e, de valamiért úgy gondolta, igen. A lány után nézett, az meg kissé oldalra hajtotta a fejét miközben a haját egy fejmozdulattal egyik válláról a másikra dobta és haladt tovább. Miért mondták volna neki, gondolta, nem adott rá semmilyen okot. A lányok messze jártak már, nem is tudott volna mit mondani. Egész nap nem ment ki a fejéből ez az indulat nélküli szó, és ami reggel még enyhe zavar volt, délutánra kifejlett nyomásként nehezedett a szívére. Úgy érezte, megalázták.
Este, amikor hazament, a felesége nem kérdezett semmit. Le ne ülj, mert hülyét kapok, ez azért mindig kiszaladt a száján. Feleslegesen, mert Száva Imre ugyanannyira szerette a tisztaságot és a rendet, mint ő. Nem tudsz semmit az életről, mondta a feleségének vacsora közben anélkül, hogy felnézett volna. Mert te tudsz, mondta az asszony, és lenyelte a rántott hús darabot. Leültek a tévé elé, most már megnyugodva. Mi az, hogy sín citi? Fene tudja, válaszolta a felesége.
