Döntős alkotások

2023 2022 2021 2019 2018 2017

Danka Csilla: A kutató

A zsebében simára csiszolódott kavicsok, homokos csigaház, göcsörtös faág. A hajában madártoll, kóc, néhány eltévedt fűszál és pár repülni lusta rovar. Sokszor órákon át az erdőt járta, kiszáradt patakmedreken gázolt át, a mező szélén üldögélt. A világot figyelte meg. Nem azt, amiről a hírek szólnak, a Nagyvilágot, ahol háború dúl, ahol bődületes az infláció, ahol baleset történik az autópályán, meg ilyesmik. Az igazi világot, ami kézzel fogható, itt és most van. A virágot, ami leengedi a levelét a tűző napon, a hársfa bódító illatát és körülötte az őrületes zsongást, a varjút, ahogyan a rigófészekhez közelít.

Fő munkaidejében ezzel foglalkozott, szabadidejében iskolába járt.

Amikor a pályaválasztásról esett szó és elmondta mi érdekli, csak ennyit kérdeztek tőle: “Szerinted meg lehet élni ebből?”

Valójában nem tudta, hogyan lehetne ezt megélni máshogy?! De hogy pénzt találni, vagy legalább keresni mivel fog, arról fogalma sem volt.

Szerencsére többen voltak, akik tudták helyette.

Mert világ bonyolult. De ha nem lenne eléggé az, teszünk érte.

Azt, hogy a rendszerben összefüggések vannak, azt nem elég látni, hanem bizonyítani kell. Mérésekre, adatokra van szükség. Összehasonlíthatóságra, ismételhetőségre, P-értékre és szignifikáns különbségre. Objektív érvekre van szükség. Csak így lehet megmenteni a világot. És kenyeret venni a kisboltban.

Hát így lett kutató.

Kérdéseket tett fel, főleg olyanokat, amikre meg lehetett találni a választ. Főleg olyanokat, amik hozzájárultak ahhoz, hogy még több tudást halmozzon fel az emberiség, mielőtt tenne valamit. Adatokat gyűjtött, digitalizált, elemzett, publikált. Valódi, kézzelfogható eredményeket. Segítette a természetvédelmet, a döntéshozást. Nem abban, hogy helyesen döntsenek, hanem abban, hogy tudják, ha nem.

Mert milyen jól mutatna ott az úszóláp helyén egy luxushotel vagy egy irodaház?! Hát nagyon jól mutatna! És ha csak annyit mondasz, hogy a betontalapzat alatt nem nő meg a Sphagnum squarrosum, az édes kevés a beruházónak. Mert a biodiverzitás fontos, de nem itt, ez itt csak egy vizes, gazos terület. A fajok kihalása miért annyira szörnyű? Kinek hiányoznak majd a szúnyogok, például?! És persze, lesznek növények. Dekorációnak az ingyen kávé és a dizájnos fotelek mellé.

A sarkköri jég olvad. Látjuk, rendben. De milyen ütemben? Mi okozza? Mi várható?

Vannak az űrből is látható hulladékszigetek az óceánban. Igen, igen. De mekkorák? Miből vannak? Tényleg bekerülhet a mikroműanyag az emberek szervezetébe? A magzatokba is?

Ivóvízzel öblítjük le a vécét, annak ellenére, hogy több millió embernek nincs hozzáférése tiszta vízhez? Ez szar ügy. Mégis, vajon milyen hatással van ez a nitrogén terhelés az élővizekre? Milyen indikátor szervezetek jelezhetnék a vízminőséget? Hol érdemes referenciapontokat kijelölni?

Megannyi kérdés, ami megválaszolásra vár azelőtt, hogy változtatnánk bármin, és elkezdenénk nem óvszerbe csomagoltan venni az uborkát a hipermarketben.

Heteket, hónapokat, éveket töltött a monitor mögött. Idejét sem tudta mikor figyelte meg utoljára azt a világot. A levelek szándékos turgor vesztését, a madarak csivitelélését leváltó vészjelző hangokat. Eszébe sem jutott mikor gondolkozott utoljára azon egy virágzó fa alatt, hogy vajon lehet-e egy poszméh ideges?! De legalább próbálkozott, és amit csinált, fontos volt.

Egy nap hazafelé tartott a szokott útvonalon: a második utcánál balra, aztán a játszótér után át a zebrán, a megállóig. Épp egy határidős elemzésen gondolkozott, az utcazaj és a gyerekzsivaj akadály nélkül hömpölygött át az elméjén.

Egyetlen mondat volt, amit a kerítésnél kapott el és percekkel később, a villamos zötyögésénél is hangosabban visszhangzott benne:

-Te láttad már a szivárványt a harmatcseppben?