Ugyan szőlőbirtoka nem volt, de az udvar végében kialakított lugasban burjánzó gaz kiiktatásával, a föld sűrű szitokszavakkal történő átforgatása és trágyázása után azonnal megindulhatott a tőkék telepítése. Néhány lépést átugorván a legsürgetőbb feladat a családi örökségből származó boroshordó hadrendbe állítása lett. Hiába szólította fel anyámat, hogy minden egyéb feladatot háttérbe szorítva sikálja ki a régi hordót. Ezért apám - akinek anyám akkor kezdett el imponálni, mikor kiderült, hogy a leánykollégiumban egyedül ő tud migrén elleni fejmasszázst adni - maga vette kézbe az ügyet, de a használt vécékefe mégsem bizonyult a legjobb megoldásnak. A család nyomásának hatására másnap büszkén gurított be egy újonnan vásárolt hordót a teraszra.
Hét évvel hatvannegyedik születésnapja előtt apám - aki anyámat egy zongoraversenyen látta először játszani és rögtön beleszeretett - fürjeket költöztetett a hátsó kertbe. A fürjek igen intelligens állatok, akár társalogni is lehet velük, arról nem beszélve, hogy a fürjtojás milyen egészséges és gazdag fehérjében. Csak jó fél évre a beköltözésük után vált világossá, hogy a fürj potyadék, mindenféle híresztelés ellenére, a termőföldet károsítja, s ez az oka a szőlőtőkék rohamos sorvadásának.
Ezzel azonban nem szűntek meg a kerti munkálatok. Négy évvel hatvannegyedik születésnapja előtt apám - aki anyám kezét annak a megdöbbentő felismerésnek hatására kérte meg, hogy megnyerő külseje ellenére meglepően jól főz - úgy döntött, faiskolát alapít. Erre tökéletesen alkalmas volt a falu szélén időközben megvásárolt pince földje, ahol szőlő ugyan nem termett, de egy 1869-ből származó prés és egy tíz éve vásárolt, újszerű boroshordó biztosította a komoly szándék jövőbeni beteljesülését. Apám - aki szerint anyám legfőbb erénye az volt, hogy nem takarított a kellőnél gyakrabban - a következő fél évben kiköltözött a pincébe. Kéthetente hazajárt váltás alsóneműért és beszámolt a szilfacsemeték tanulmányi előmeneteléről. Miközben a fürjek szép lassan eltünedeztek a kertből, a környékbeli macskák pedig szemtelenül elszaporodtak, a szilfák, fenyők és tuják apránként meghódították a ház udvarát is. Az első év nem várt üzleti sikerének hatására a faluszéli pincétől apám megvált, csak az 1869-ből származó prést mentette át a terasz előtti rózsakertbe.
Apám - akit anyám fergeteges Koncz Zsuzsa imitációjával vett le végleg a lábáról - hatvannegyedik születésnapja előtt fél évvel a prés mellett egyéb tárgyak is felsorakoztak. A két és fél méter magas, átláthatatlan sűrűségű tuja erdő egyes pontjain megtalálható volt: horgászbot, orsó nélkül; egy félkész búboskemence; öt csúzli; egy gumicsónak „ELADÓ” felirattal; egy oldalkocsis motorkerékpár; kőből készült sakktábla; négy üres méhkaptár és egy festőállvány.
Apám - aki szerette anyámban, hogy beszédében több a szünesztézia, mint egy Kosztolányi kötetben - hivatalos nyugdíjba menetelének délelőttjén a sűrűben épp a nyúlketreceket igyekezett felállítani a legalkalmasabb helyen. Anyám mosolyogva lobogtatott felé egy borítékot, melyen a Pilisi Természetjárók Klubjának pecsétje díszelgett és örömmel értesítette apámat a sikeres felvételéről. Ez évi tagdíj befizetését követően teljes értékű taggá válhat. Aznap este a család pezsgőt bontott.
Két nappal később apám a kerti padról ülve szemlélte a serkenő cukkinipalántákat. Anyám leült mellé és emlékeztette a díj befizetésének határidejére. Apám elhessegetett egy fürjet a válláról és elnéző kedvességgel szólt anyámhoz:
„Az az igazság anyuka, erre a kis időre már minek?”
