Döntős alkotások

Kőhegyi Gábor: Túl sok könyv

Baromira fáj a derekam, de eszemben sincs leülni, örülök, hogy a falnak támaszkodva nem érzem a szúró fájdalmat a jobboldalon, aminek persze a kocsiban ülés sem segít, meg a folytonos rakodás sem, az előző címen #x28;özv. Olvasóné Könyves Rozália, Damjanich utca 20#x29; is vagy 30 dobozt mozgattunk meg, és úgy tűnik, itt sem lesz sokkal kevesebb, el kellett volna hoznom a derékpántot, az asszony mondta is, hogy ne hagyjam otthon, de akkor egész nap hallgathatnám Robi hülyeségeit a koromról, meg a férfifűzőkről- na ez végképp nem hiányzik, így aztán inkább tartom a szüneteket és tartom a szám is arról, mennyire fáj, a szünetek alatt meg úgy teszek, mintha olvasnék, most egy gyönyörű Koldus és királyfi van a kezemben, a fedlapja mint egy akvarell, más könyveknek a belsejében sincs ilyen finom illusztráció, nem is csoda, hogy 11 forintot kértek érte anno, ami egy vagyon volt 1952- ben, ép példány, picit mozog a gerince, de simán elmegy majd, szinte látom, hogy egy nagyszülő fogja megvenni, aki még nem akarja elhinni, hogy a kölykök ma már nem olvasnak, vagy legalábbis nem ezt, ezért boldogan és félve fogja átadni egy tépett farmeres kamasznak, aki majd megköszöni illedelmesen, és utána ott porosodik majd a polcán- minek olvasná el, amikor nem is kötelező olvasmány, inkább megnézi a ’Gazdag ház, szegény ház’, vagy a ’Feleségcsere’ egy epizódját, abból is megérti, mennyire másként éli a világot a melós, aki, mint én, mások könyveit értékeli és kezeli, meg az értelmiségi, akinek már nyűg a könyv a költözéskor, mint ennek a mostani családnak is, olvasott gyerekek, harminc és ötven között, hármasban ürítik a mama lakását, sajátos búcsúszimfónia ez a nagypolgári lakástól, a József körút legelején, a szimfónia egyes tételei a más- más korokból és háztartásokból felbukkanó könyvek: vannak germán betűs szépirodalmak még az ükapáktól, Athenaeum- nyomdás kiadványok a századelőről, szakasztott, mint Olvasónénál, a százkötetes Jókait ugyan nem rakták a dobozokba, de láttam izzani a többméternyi vörös gerincet a füles fotel mögött, a ’Magyarország felfedezése’ sorozat és a töméntelen Szilvási- kötet már a szülők szocializmusa, két külön dobozban megperzselődött kalendáriumok és vallásos művek vannak, gondolom valamelyik vidéki dédszülétől, egyetlen lakásban zsúfolódik össze többgenerációnyi könyv, és látom, hogy a legszívesebben megtartanák mindet, de nincs elég hely egyiküknél sem, megvették a saját példányaikat már, Moldova helyett Závadákat és Cserna- Szabót, és elgondolkoztak már azon is, vajon mennyi könyvre van igazából szükségük, legalábbis az a közgazdászkinézetű már biztosan kiszámolta, hogy a jelenlegi olvasási tempójával hány könyv még neki az élet, megmondhatnám neki, hogy akármennyit gyúr, meg kocog, ezeknek itt a töredékét sem fogja olvasni, de ne keseredjen el, mert ha bejönne a raktárunkba és látná a hétezernél is több banánosdobozt, azonnal megértené, hogy ezzel mások is így vannak, előbb- utóbb mindenki rájön, hogy 512 könyv az élet, se több, se kevesebb, persze van aki trükközik és vastag könyveket olvas, ’József és testvéreit’ a ’Candide’ helyett, de az aranykönyv mindenkire ott vár a végén, rám is, ráadásul túl sokat olvastam az elmúlt években, morgott is az asszony, „mindig csak a könyvek”, ezért már nem is viszek haza új könyveket, inkább újraolvasok és reménykedem, hogy azok nem számítanak, visszateszem a ’Koldus és királyfit’, megfeszítem a derekam és megyek segiteni Robinak, szeretem ezeket a gangos házakat, a széles lépcsőházakkal és a nem túl magasak lépcsőkkel, a banánosdobozok szinte csúsznak lefele a lépcsők kopott élein, ma este talán nem fog annyira sajogni a derekam, szilárdan el is határozom, hogy ma csak a Twain- kötetet fogom megvenni, az nem is új, de főleg nem nehéz.