János szinte minden reggel 6:45-kor ébredt az Indiában gyártott, amerikai márkájú mobiltelefonjának csengésére. A mobil tokja Kínában készült és János kedvenc, katalán focicsapatának logója volt rajta. János álmosan kelt fel. A Pakisztánban gyártott, lengyel tulajdonú üzletben vásárolt pizsamáját az ágyra dobta és kiment a mosdóba.
Gyors tisztálkodás után eljött az öltözködés ideje, amit János mindig izgatottan várt – szeretett divatosan öltözködni. Az alsóneműit a közeli kínai szuperdiszkontban vásárolta, mert – mint racionális ember – a nem látható ruhadarabok minőségével nem igazán foglalkozott. Ma egy spanyol tulajdonú vállalat nadrágját választotta ki, amit Izraelben gyártottak. Egy román webáruházból rendelte nemrég. Mellé egy francia teniszezőről elnevezett, Bangladesben gyártott ingpólót vett fel, aminek a logója egy Afrikában őshonos állatot ábrázol. János büszke volt erre a pólóra, egy piacon vette jutányos áron egy egyiptomi nyaralás során. Végezetül felvette az elegáns, japán szerkezetű dán óráját, aminek szíja ecuadori kaucsukból készült.
Ideje elindulni a munkába. János beszállt az Olaszországból importált japán autójába, aminek típusának neve egy ókori görög és egy modern német szó keveréke. Út közben a beállított rádióadón (aminek a neve egy latin szó) egy Londonban született, görög származású énekes és egy New Yorkban született, afroamerikai énekesnő duettje szólt. Szerette ezt a számot. A duett után egy albán és egy koszovói származású énekesnő dalai következtek.
Amikor megérkezett, elment a közeli kávézójába a kedvenc kávéjáért. Az amerikai kávézóban vett egy indonéz kávéból készült italt, aminek olasz neve volt. A kiszolgáló egy szír lány volt, aki nem beszélt magyarul. János angolul beszélt vele, bár kicsit húzta a száját emiatt. Kifelé menet kedvtelve nézegette a kávézó logóját, ami egy norvég ihletésű villásfarkú szirént ábrázolt.
János aznap nyolc órát dolgozott. Felment a svájci lifttel a kilencedik emeleten található irodájába. Miközben bekapcsolta egy texasi cég, Lengyelországban összeszerelt számítógépét, a falon lógó képet nézte, ami egy Szlovákiában született magyar festő képét ábrázolta egy bosnyák vízesésről.
Ebédre egy Ausztriában bejegyzett étteremben vásárolt perzsa eredetű, török kebabot. Egy libanoni férfi szolgálta ki, szépen beszélt magyarul. A délutáni kávé helyett – orvosai a koffein csökkentését javallották – ivott egy Srí Lanka-i teafűből készült chai lattét. Közben elgondolkodott azon az érdekes tényen, amiről nem rég olvasott: a chai hindiül teát jelent, és sokan tipikusan indiai italnak gondolják, pedig a teát a brit gyarmatosítók hozták be és tették népszerűvé a dél-ázsiai országban. Ebéd után betért egy kölni székhelyű boltba, ahol vett egy brazil banánt, egy perui gránátalmát és egy zacskó dél-afrikai kesudiót.
A fárasztó munka után János este már csak pihenni akart. Vacsorára a kedvencét készítette: egy német cég mirelit hawaii pizzáját. Ez volt a kedvenc olasz étele – amit egy görög szakács talált fel Kanadában, és egy amerikai államról nevezett el. Mellé egy szőlőízű magyar üdítőt ivott. Szerette a hazai termékeket. A vacsora mellé elindított egy kaliforniai székhelyű streamingszolgáltatót, ahol hosszú böngészés után egy dél-koreai sorozatra esett a választása, ami egy népszerű spanyol széria adaptációja volt.
Jánosnak jól telt napja. Ideje nyugovóra térni, így hát befeküdt az ágyba. Ágyneműjét tudatosan nem a mindenki által kedvelt, svéd óriásvállalattól vásárolta, mert bojkottálta az ő szerinte túlságosan befogadó magatartáspolitikájukat, ráadásul a multinacionális cégek ellen is érzett egy kis ellenszenvet. Helyette egy belga lakberendezési vállalatot részesített előnyben. Náluk egyelőre nem tapasztalt ilyen viselkedést. De ha ez is eljön, könnyen fog váltani.
