Olvassa el a korábbi döntősöket!

2019 2018 2017

Oláh Kata: Körúti hajnal

A külvárosi kerületekben hálót fon az est, s szendereg a robogás, a kertek alatt elvétve óvakodik egy megkésett macska. Hazafelé siet, igen jámbor fajta. Üveges szemmel alszanak a boltok, ám a belváros élénk és zajos, a négyes-hatos sem aluszik. Kinek táncolni való kedve van, keblére öleli azt a város szombat éjszaka. Kinek vére forr, mint az örvény árja, mulathat hajnalig, nem lógatja a lábát hiába. Aztán, ahogy véget ér az éjjel, hazamennek a legények, a világ lecsendesedik.

Az aszfalt szennyén szerteszét gurul a megfáradt hajnali részegség, s ki társával, ki újdonsült párjával, ki egymaga siet, hogy nyugovóra térjen napkelte előtt. A társaságnak úri tagjai taxiba ülnek, és azon menének. Akik már elmulatták az aznapra szánt vagyont, éjszakai buszra várnak. Zúg az éji busz motorja, lomhán görög a végállomásra. Messze még az indulás, s a körúti hajnal hűvös leheletébe beleborzong, ki álmosan, csatakosan, széttáncolt cipőben a megállóban vár.

Alszik a széken egy kabát, benne fázósan szunnyadozik egy férfi. Rosszkedvű koboldként tekintget körül, valahányszor felriad, s a távolt kémleli, jajdul-e már a térre kopott sínjén a villamos. Aki párra lelt a tánctéren, az vele együtt tér már haza, s a férfi, aki csüggött egy lány szerelmén, hajnalban rájött, hogy milyen ostoba. Jaj! valami ördög elragadta tőle az éj leple alatt, a Morrisons 1-ben, s most arra gondol, ez hát a sors: egyszer mind csalódunk végül. Vagy minket csalnak meg, vagy úgy, hogy magunk próbálunk csalni. A férfira reátiport a leány, durván, gazul, s most sírva, kínban, a villamosra várva magától kérdi csak: szabad-e sírni a megállóban, a gyér neonfény világa alatt?

Hol a boldogság mostanában? – A gyrosárus meleg zugában, hol a maradék aprópénzén ki-ki korai reggelit vehet, hagymával, csípőssel, káposzta-levéllel. Falafel, gyros, baklava, szem-szájnak ingere! Megcsörgeti zsebében a pénzt, az utolsó sörök maradékát, s az úttesten lassacskán átballag. Épp elég lesz egy menüre, pitában, kólával, hosszu terhes út vár még reá. Nyitva áll az ajtó, a gyrosos fénye hívogatólag süt ki a térre. Jókedvű társaság áll éppen sorba, a legények kurjongatnak, szinte reng belé az ablak. Gyrost kér mindenki, pitában, menüben. A legkisebb fiú hagyma nélkül kér, s majszol. Barátai ugratják, miért nem kér bele hagymát. Mert még hátha lesz valami este! – vágja ki magát a legény, s tele szájjal nevet. – Ugyan, mi lenne? – tréfálnak többen. – Fogmosás, lefekvés! – De ő csak kacag, vállát vonogatva. – Nem tudhatom, mit hoz még a hajnal. - Egy félig csókolt csóknak a tüze fűti még, s reméli, hátha ráír a lány, hogy felmehet hozzá, ha nem ma, akkor holnap, majd holnap.

A férfi meg-megáll, körülnéz. A szórakozóhelyre gondol, ahol az égi tünemény, a csalfa leány faképnél hagyta. Lassan ő következik a sorban. Az árus várakozón pillant rá, ám ő mélázva bámul. Karcsú alak tűnik fel sarkon, arany csókot dob kezére a felkelő nap narancs sugara. Egy pillanatra azt hiszi, ő az! Ám csak lenge délibáb, a csalfa, vak Remény játszik vele. Nem jött utána a leány, megbánva mindent, sírva-nevetve, bocsánatért esedezve. De nincs bocsánat, s nincs leány, a karcsú alak egy munkáslány csupán.

- Egy gyrost kérek – szól az árushoz végül. – Hagyma, csípős? – kérdez vissza amaz. – Mehet bele minden – felel lem emberünk, és hagymás-szagos gyrosával a rakodópart felé sétál. Majszolja a pitát, s nézi, a hajnali vízen hogy úszik el a dinnyehéj. Így lesz vége hát – gondolja ő, s a papírt a szemeteskukába hajítja. Sikít a villamos a kopott sínen, lomhán döcög, csönget egy picit. A férfi felszáll, helyet keres, s mint a sok hajnali részeg, az ablakon kinéz. Fut vele az ócska villamos, s utána mintha jajszó szállna. Hosszú az út hazáig, többször elszenderedik, de nem bánja. Az álom hullongó sötétje meg-megérinti, enyhet hoz, ha pillanatokra is. Talán lesz még idő, hogy elmondja… S talán lesz majd idő, mikor nem tudja már, milyen volt szőkesége, milyen volt szeme kékje, mikor kinyílnak ősszel az egek.

Szeptember vége van.