A férfi bosszúsan a levegőbe csapott és valami csúnyát morgott nem létező bajsza alatt. Tudtam, mondta, hogy nem stimmel, mert a madár se járt erre jó ideje, de nincs nálam a szemüveg, hogy megnézzem a menetrendet. A srác erre elmagyarázta, hogy a sarkon túl van a rendes busz megállója és az megy a városközpont felé. Az illető megint bólintott és szó nélkül elindult, de a srác tapadt rá, mint sár a cipőre. A másik megállóig követte és felszállt vele együtt az érkező buszra.
Miért nem tetszik jegyet lyukasztani? - kezdte újra az immár molesztálásnak is beillő társalgást. Amikor nem kapott választ, elővett egy jegyet, kezelte és a férfi kezébe nyomta. Amaz zavartan motyogta, hogy nincs egy vasa se, de ha megadja a címét, akkor majd elküldi neki. A fiú csak legyintett, hogy több is veszett Mohácsnál, még a király is vízbe fúlt.
Közben megürült egy ülőhely és nem akadt rá jelentkező. Üljön le, próbált udvariaskodni a fiú. Eleget ültem, inkább állnék, mondta a férfi. No, meg nem vagyok még olyan öreg, és kinézik alólam a széket. Neked meg nincs jobb dolgod fiacskám, mint velem foglalkozni, próbált újból szabadulni az ifjú kullancstól. Elboldogulok magam is. Nincs valahol, mondjuk, egy haverod, akihez el kellene menni valami sürgős semmiség miatt?
Ugyan, legyintett a srác, csak a hétvégeken talizunk a haverokkal, mert hétköznap állandóan suliban vagyok, meg különórán, aztán edzés, tanulás. Azért csak semmi pánik, mert így is tartjuk a vonalat. Folyton fészbukozunk, meg netezünk, úgyhogy az össze spanom minden lépéséről tudok. Ugyebár, ez az okostelefonok kora. Meg kell örökíteni és posztolni kell azt is, ha tojik az ember.
A férfit láthatóan nem érdekelte, amit itt rázúdítottak. Akkor a mamád biztosan hazavár, jött elő az újabb szakítós szöveggel. Á, dehogy, hárított ismét a kölyök. Két műszakban dolgozik, a hétvégén meg a hapsijához jár. Amikor elmegy, még alszom, amikor megjön, már alszom. Vele általában emailben és esemesben beszélünk, na, és néha telefonon, de azt csak vészhelyzetben, mert drága. Tesóm sincs, akit püfölhetnék. Még a kutyánk is megdöglött.
A férfinak már kezdett nagyon elege lenni a kéretlen utastársból. Nem mondták a szüleid, hogy ne állj szóba idegennel? Lehetnék valami rossz ember is, egy gonosz pszichopata, aki reggelire ilyen gyerekeket eszik. Erre a fiú felnevetett. Tudja uram, én annyi rossz embert és bűnözőt láttam, hogy már egy kilométerről kiszúrom őket.
Persze, mert biztosan azt utcán volt a törzshelyed, az apád meg elnáspángolt miatta. A fiú jókedve ekkor hirtelen elpárolgott. Apám eltűnt az életünkből, anya mindig azt mondta, hogy meghalt és én is jobban teszem, ha elfelejtem, mert nem érdemelte meg a szeretetünket. De szerintem egy apa mindig megérdemli, csak legyen.
A férfi torka egy pillanatra elszorult és az utcát meg a házakat figyelte. Egyszer csak gondolt egyet és a leszállást jelző lámpát kezdte nyomogatni a jelzőgomb helyett. A fiúnak erre visszatért a gúnyos mosoly az arcára. Hát, igen, mondta, ha egy öltönyös, menedzser külsejű ember ügyetlenkedik a tömegközlekedésben, az elég gáz. Talán magának is lerobbant az autója és szervizben van? Mert, ahogy látom, nem ismeri ki magát, jó néhány éve nem utazhatott buszon…
A férfi dühös tekintettel nézett a pimasz srácra, de végül csak annyit válaszolt, hogy tizenöt éve.
A fiú szemében erre egy könnycsepp jelent meg.
- Pontosabban tizenöt éve és hetvenöt napja… Jó, hogy végre kiszabadultál, apa.
