Olvassa el a korábbi döntősöket!

2019 2018 2017

Szabó Leona: A DÖNTÉS

Bartha doktornő a kórház pihenőszobájában üldögélt, lábát a fehér bőrkanapé karfáján nyugtatva. Ügyelete alatt három komplikált szülést is le kellett vezetnie. Reggel hét óra volt, mire kiürült a szülőszoba, és végre pihenhetett. Tekintete a szoba falán sorakozó gyermekfotókat pásztázta. Vajon hol lenne ma, ha akkor, tizenkilenc évvel ez előtt másképp dönt? – futott át rajta a gondolat. Azon a műtét előtti éjszakán alig aludt valamit. Ha el is pilledt néhány percre, mindig ugyanazt álmodta. Egyedül volt. Rideg, éles fehér fényben lobogó árnyak vették körül. Fázott és rettenetesen félt. Álmából remegve, verejtékezve riadt fel. A rémület lassan kúszott fel a gyomrából a torkáig, ahol fojtogatóan szorongatta. Reggel kimerülten ébredt. Lassan öltözött, sokáig bíbelődött a hajával, gondosan választott fehérneműt és blúzt. A táskába már előző nap becsomagolt, csak fel kellett kapnia a komódról. Még utoljára, az előszobatükör előtt aprólékosan megigazgatta a szoknyáját és kilépett az ajtón, mintha örökre búcsúzna. A pontosan érkező buszon alig volt néhány utas. Ablak mellé ült. A tükröződésben fiatal, épp csak húsz éves, gyűrött arcú lány nézett vissza rá. A műtétre gondolt. Az egész élete múlik most ezen. El kell végezni, már így is túl sokáig várt. A jövő héten vizsgázik, sokat számít, hogyan teljesít mikrobiológiából. Úgy hitte, a nyolcévesen, nagybátyjától kapott fénymikroszkóp végleg eldöntötte a pályaválasztását. Klinikai mikrobiológus lesz. Csak a műtéten lenne már túl! – Ez csak egy rutinműtét – ismételgette magában az orvosa szavait. – Másnap már haza is mehet – nyugtatta Kaszás doktor az előkészítő vizsgálaton, látva mennyire ideges. Vajon Zoltán mit szólna hozzá, ha tudná? – gondolta. Kocsis Zoltán, a jóképű szigorló orvos, akkor már több mint egy hónapja ösztöndíjas volt a Cambridge-i Egyetemen. Csak néhány hónapja jártak együtt, amikor a fiú megkapta az értesítést, hogy nemzetközi ösztöndíjat nyert. Már Angliában volt, mikor ő elment a vizsgálatra. Zoltánnak nem szólt. Nem akarta felizgatni a vizsgák előtt. Ez a legegyszerűbb. Így a legjobb – győzködte magát. Mire leszállt a buszról, kisütött a nap. A Városi Kórház komor épületének horganyzottlemez-díszei visszaverték a nap sugarait. A hatalmas, rácsos kapu mellett virágzó óriás magnóliafát máskor megcsodálta volna, most azonban egy pillantás nélkül haladt el mellette. A nővér már várta. Elvette a leleteit, és megmutatta az ágyát. Egyedül maradt a kétágyas szobában. A falak és az ágynemű fehérsége bántotta a szemét. Épp csak levetkőzött és átalakult orvostanhallgatóból beteggé, amikor ismét megjelent a nővér. – Jöjjön Éva, már várja a doktor úr. Ultrahang lesz. Kaszás doktor eléje sietett, a vizsgálóágyhoz vezette. Megborzongott, ahogy a fehér flakonból bőrére csöppent az ultrahang gél, és a készülék vizsgálófeje végigsiklott a hasán. – Az utolsó pillanatban vagyunk – mondta az orvos. – Ha csak két nappal később jön, már nem tudtuk volna elvégezni a műtétet – paskolta meg jóindulattal a karját. Felemelte a fejét, és megpróbált a monitorra pillantani. Még nem tanult ultrahangkép-elemzést, és arra számított, hogy hangyabolyszerű szemcséket, és kivehetetlen alakzatokat lát majd. Kaszás doktor, látva igyekezetét, felé fordította a képernyőt. A látvány megdöbbentette. Gyomra görcsbe rándult, ugyanaz a félelem és rémület fogta el, mint álmában. Torka összeszorult, testét hideg veríték lepte el. A nőgyógyász gyorsan elfordította a készüléket, letörölte hasáról a gél maradványát, és biztatóan rámosolygott. Ne aggódjon! Minden rendben lesz. De ő akkor már tudta. Teljes bizonyossággal érezte, ha aláveti magát a műtétnek, többé már soha semmi sem lesz rendben! Merengéséből mobiljának sürgető csöngése zökkentette ki. Zoltán hívta. – Van egy jó hírünk! – kiáltotta férje a telefonba. – Adom a lányunkat. A háttérből tisztán hallotta a frissen érettségizett Dalma jól ismert kacagását. – Most kaptam meg a levelet! – ujjongott hadarva. – Felvettek anya, felvettek! Én is orvos leszek, mint ti!