A cikkben az EverYoung start-up cég menedzsere ismertette forradalmi, új távlatokat nyitó terméküket. Egy olyan, minden álszerénység nélkül korszakalkotónak nevezhető szolgáltatásról van szó, mely az emberiség örök vágyát hivatott megvalósítani. Nyugodtan állítható, olvasta Rigóné, hogy ha Goethe idejében már létezett volna ez a termék, Faust örökké fiatal maradhatott volna, anélkül, hogy eladja a lelkét az ördögnek. És ehhez nem szükséges egyéb, mint az EverYoung által kifejlesztett szoftver és egy speciális tükör.
Rigóné azonnal, szinte önkívületi állapotban vetette rá magát az EverYoung honlapjára. Mint kiderült, a tükör havi bérleti díja meglehetősen magas, de úgy kalkulált, ha lemond a cukrászdáról és a fodrászról, ki tudja gazdálkodni. A szolgáltatáshoz, melyet a cikk szerint svájci privát klinikákon pszichiátriai terápiaként is alkalmaznak, elegendő három fiatalkori fénykép beküldése az EverYoung e-mail címére. Egy szemből, egy profilból és egy fürdőruhás, teljes alakos. A szoftver a fotókat egy algoritmus alkalmazásával a felhasználó fiatalkori hasonmásává szintetizálja, mely szinkronban mozog a tükör előtt tartózkodó személlyel.
Ez az algoritmusos dolog végérvényesen elvarázsolta Rigónét, mondhatni megadta a kegyelemdöfést. Mindenáron ki kell próbálnia az EverYoung termékét, döntötte el, és alapos mérlegelés után kiválasztotta a képeket. A bikinis kép különösen közel állt a szívéhez. Géza készítette a nászútjukon, igéző pozícióban áll a siófoki SZOT üdülő stégjén.
Néhány nappal azután, hogy elküldte a képeket, és befizette az első bérleti díjat, megérkezett a várva-várt csomag. A használati utasítást betű szerint követve tapadókorongok segítségével a tükröt a fürdőszobatükörre rögzítette, majd izgatottan bekapcsolta a modemet. Az eredmény a legvérmesebb reményeit is felülmúlta, valósággal megbabonázta. Húsz év körüli önmaga jelent meg a tükörben. Üde arcán nemcsak a már rég elfelejtett kacér mosoly jelent meg, de elnehezült mozgása is rugalmassá, gördülékennyé vált. Nem tudott betelni a látvánnyal, ha csak tehette, minden idejét a tükör előtt töltötte. Hogy ne törjön meg a varázs, az illúzióromboló velencei tükröt a nappaliból a spájzba száműzte, és az utcán igyekezett úgy közlekedni, hogy ne lássa magát a kirakatüvegekben.
Pár év múlva azonban váratlanul kényszernyugdíjazták, ráadásul az EverYoung valami ködös devizaárfolyam-változásra hivatkozva jelentősen megemelte a bérleti díjat. Hogy ne kelljen megválnia a tükörtől, leszokott a napi két kávéról és a vasárnapi egy stampedli Hubertusról − egyéb élvezeti cikkel nem élt −, lassanként eladogatta az ékszereit, az örökölt ezüst étkészletet, majd miután felélte szerény megtakarítását, végül a bútorokra is sor került. Mindössze egy matrac, egy asztal és egy szék maradt a lakásban, meg persze a tükör.
Aztán elkerülhetetlenül elérkezett a végzetes nap, nem tudta befizetni a következő havi részletet. Néhány nappal később a reggeli toalettnél a tükörből egy ismeretlen, elhanyagolt frizurájú, ráncokkal barázdált arcú, idős asszony nézett vissza rá. Nem kevés időbe tellett, amíg rájött, hogy saját magával néz farkasszemet. S akkor hirtelen dührohamában ököllel tiszta erővel a tükör közepébe csapott. Az ütés hatására, vagy egyszerűen csak az informatika kifürkészhetetlen akaratából az öreg arcon egy pillanatra felvillant a fiatalkori kacér mosoly, mely aztán végérvényesen gúnyos fintorba merevedett.
