Olvassa el a korábbi döntősöket!

2019 2018 2017

Apats Gábor: EL KÉNE MOSNI MÁR

van most a mosogatóban egy dreheres korsó, de gondolkodnom kell, hogy is került oda, hisz én a kamrából tegnap este csak át akartam jutni a lokálba egy new wave-partira, miután a joci meg a dávid hazament már a családjához, és én megkóstoltam a félbarna köleses sört meg azt a chilis bummnak hívott akármit is, de a kamrából már a lépcsőn felfele éreztem, hogy ez egy hosszabb út lesz, és ma éjszaka is csak rohanni fogok, mert a mária utcába befordulva a templom tornyai már párizsban lifegtek az abbesses megálló fölött, és ahol vagy tíz évig dolgoztam, a művház mellett nyílt egy el mundo nevű hely, amelyet muszáj volt megnéznem, hisz az el mundo azt jelenti, ugye, hogy a világ, és azt nekem még látnom kell, de péntek este is csak a pultoslány volt ott meg én, és akkor este én láttam csak a volkswagen kisbuszból átalakított pultot meg a falfestményeket, svejk ruhájában, sörrel a kezében a kisvakondot, mint valami furcsa cseh esszenciát, és az a whiskey, a négycentes johnnie walker szokatlanul lassan csúszott le akkor, mivel a pultoslánnyal, a mariann-nal elmeséltünk egymásnak sok mindent az életünkből, csak mert épp nem hallotta senki más, a székek fájához nem ért akkor semmilyen fenék, és nekem aztán furcsa is volt a szimplában, hogy ott már mindenki a másik aurájában volt, és hogy a helyet meg is ették a külföldiek rég, és én végül csak vécére mentem el ott, aztán kicsit arrébb már inkább azon a helyen ittam valamit, ahol múltkor az egri csajjal találkoztam, ja igen, emlékszem rád, a barbikával beszélgettél itt, mondta a pultoscsaj, a viktória, de a barbika nincs ma itt, csak holnap lesz, de én meg akkor már rég máshol leszek, csak hogy megírjam ezt, feleltem, de túl kövér, nagyon is kenhető volt még akkor ez a város, és mindezek az utcák oly harántosan, bőgve, hosszan nyúltak el, na már megint nem figyeltetek, ginsbergtől idéztem, bárcsak észrevenné bárki is, akivel aludni és ébredni is lehet, mert így a kazinczy utca viselhetetlenül hosszú még, amikor főiskolára jártam ide, csak a tabdi meg a wichmann volt még, ahol lehetett inni bármit is, a szimpla csak kétezer-négyben nyílt, de én akkor már budán a bocskain éltem, és akkor kezdtem el dolgozni abban a művházban is, amely mellett az el mundo nyílt, de most a világ helyett beszéljünk tovább a tegnapi útról is, hogy végül csak sikerült eljutnom a lokálba arra a new wave-partira, de a jenő a pult mögül nem vett észre épp, a kis vöröst meg valaki elvitte táncolni, mielőtt odamehettem volna hozzá, szóval inkább haza akartam menni már, de a szódába még csak bevitt ez a szelídítetlen szív, mert hát itt a hivatalos nyitás előtt is ittam már legalább egy deci bort, és kétezer-négyben a bocskaira is innen kerültem át, mert talán itt adta meg magát az a lány, akit először a nyugatiban a hatodik vágány mellett csókoltam meg végül, és onnan a bocskaira, a lakására akkor épp nem mentünk, de utána többször is, ma viszont, vagyis tegnap inkább, csak egy dreheres korsót vittem a szódából haza, lazán kisétálva, a zsebemben a bal kezemmel takarva a korsót, és abban a pillanatban eszembe is jutott, persze, a francia ellenállás, hogy a vercors vagy a semprun hogyan is csempészte át az iratokat egyik kerületből a másikba, meg persze a drága desnos is eszembe jutott, aki még a legjobb barátainak sem mondta el, hogy ki is ő valójában, és hagyta, hogy leköpjék, mert álcából egy náci lapnak írt, szóval a drága desnos végül theresienstadtban, ha úgy tetszik, terezínben halt meg tífuszban, és valahol talán érezte is, mert évtizedekkel korábban megírta már a jövendölések harmadik könyvében, hogy mit keresek ennyire messze párizstól, és olyan soká, olyan soká, és nekem kétezer-négy volt az is, amikor párizsban jártam, de most egy pénteken csak ez a szokottnál hosszabb út jutott, két egyenes között az átmenet, meg az a korsó, amelyet nagyon el kéne mosni már