Olvassa el a korábbi döntősöket!

2019 2018 2017

Orosz Adél: ÓRIÁS

Úgy képzelem, ha embereket ennénk, a kék színű kőedénnyel terítenék otthon, és pálcikával csippentenénk ki a tányérból a futkározó kis alakokat. A gyerekek étkezésére több gondot fordítanék, és bosszankodva figyelném, hogy tiltásom ellenére kieszik a hűtőből a desszertnek félrerakott habos menyasszonyi ruhás apró lényeket. Kapnának ízletes és egészséges táplálékot: megfelelő korban megfelelő tanárokat. A rágósabbak mellé beígérnék valami ajándékot, egy popzenekart vagy rajzfilmrendezőt, és végig ott maradnék mellettük, amíg csócsálják és utálkozva forgatnák a szájukban, de ragaszkodnék hozzá, hogy meg kell rágni a szívós rostokat is, különben felnőttkorukban, a rossz emésztés miatt, az átlagosnál több főnököt kell majd elfogyasztaniuk. Szörnyülködve figyelném az ízlésüket, hogy nem fekszi meg a gyomrukat, ha összepárosítják a politikust a focihuligánnal, amikor nekem a gondolattól is felfordul a gyomrom. A konyhapolcon mindig tartanék nagypapát, nagymamából többet is, mert az valahogy erőteljesebb ízű, a kamrában ismerősök és ellenségek sorakoznának szépen felcímkézve. Ez utóbbiak a vendégek részére félrerakva, többnyire ők szívesebben csemegéznek belőlük. Egyébként is akciósan veszem, két irigyhez adnak egy rosszakarót, és azt sem szabad elfelejteni, hogy fura, de meg lehet szokni az ízét. A felső polcon, ahol mindig szem előtt van, ott sorakoznának a barátok, színes, cakkosra vágott, papírdíszes üvegekben, cukorszirupba eltéve, némelyik megbolondítva egy kis rummal. Gyakran, de mértékkel fogyasztva sokáig kitart. A hűvös padlón, nagy kosarakban tárolnám a vallási vezetőket és természetgyógyászokat, orvosokat, írókat, költőket, rendezőket, festőket, iparművészeket meg fordítókat és egyéb, tápláló, de gyorsan elkészíthető ételeket. Időnként átválogatva, mert valahogy mindig van egy-kettő, ami megpunnyad és rossz ízt ad a többinek. Ezeket kidobálnám, vagy kivágnám a romlott részt és a maradékot felhasználnám, mielőtt az egész élvezhetetlenné válik. Lennének külön becsomagolt személyek, amiből egy is elég a vacsora ízesítéséhez vagy csomagolás nélkül tulajdonképpen büdös. És ott vannak azok a gyors, félkész emberek, akit kiborítasz a tányérodra, megeszed, aztán fél óra múlva megint éhes vagy, annyira nincs semmi tartalma.

Ám néha, amikor senki sem látná, elővenném a piros zacskót, amiben a kedvencemet rejtegetem. Nem csak azért dugdosnám, mert nem akarnék adni belőle a többieknek, hanem mert nem szeretném, ha tudnának róla, hogy néha én sem tudok mértéket tartani. Bár árt a gyomromnak, és sokba kerül, de túl finom ahhoz, hogy soha és semmikor ne engedjem meg magamnak. Legalább titokban…

Szedegetném ki a szerelemes embereket a zacskóból és először csak óvatosan kóstolgatva enném, kiélvezve a romantika édességét, picit a vágy különös bizsergését a nyelvemen, aztán már marokkal merném és elhessegetném a gondolataimat a káros színezőanyagokról, a tartósítószerekről meg arról, hogy hányszor elmondtam a gyereknek, hogy nem szabad falánknak lenni, mert gyomorrontást okoz a rengeteg édes ígéret, a színes szavak, a sok csábító pillantás, a meg nem élt simogatás lassan felgyűlik, végül megbetegít. Aztán csak merednék az üres zacskó ezüstös belsejébe, hogy atyaég, ez gyorsan elfogyott. Másnap a lelkiismeretfurdalástól fogyókúrába kezdenék, hónapokig nem vennék magamhoz csak rendkívül száraz és sótlan embereket, egészséges zöldeket, szociológusokat mértékkel, művészeket csipetenként. A hiányzó ízeket mesterséges alakokkal pótolnám, melyeknek nincs tartalmuk, szinte nem is kell emészteni. Ezalatt napi másfél-két liter pszichológust fogyasztanék egészen addig, míg a tükörbe nézve végre elégedettség töltene el, hogy a nassolásnak megfizettem az árát, küzdelmes hónapok vannak mögöttem, de legalább szép karcsú lettem, bár édes vagyok, mint a méz, mégis csupa lendület, csupa tápláló érzelmi rost – ha akarnám, összegömbölyödve pont beleférnék egy ezüstös belsejű, piros zacskóba, hogy valaki titokban rosszalkodjon velem.