Olvassa el a döntősöket!

2021 2019 2018 2017

Varga Andrea: Az elvonulás

Az elvonulás

Péter lustán és kényelmesen bámészkodott a buszpályaudvaron, bizsergette a kellemes gondolat hogy két hétig szabadságon van. Lehunyt szemmel élvezte a napsütést és elégedetten kezdte tervezgetni mi mindent fog csinálni. Elsőként bebarangolja annak a kis falunak a környékét, amit kinézett. Képzeletében már az erdőt látta, madárcsicsergés, nyugalom…

- Elnézést Árányoskám! – csicseregte egy hang.

Péter úgy riadt fel az álmodozásból mint egy űzött vad, nagyot horkantva megpördült. Apró, kövérkés nénike nézett rá szelíd, ártatlan mosollyal, számtalan szatyrát szorongatva a kezében.

- Dömös felé megy mágá is Árányos? Segítene majd felszállni a szatyrokkal? Mán olyan nehezen mozgok tudja…. - Péter szinte oda se figyelt, csak unottan odavetette:

- Persze, segítek.

„Ez nem lehet igaz” – gondolta. Az ember nyugalmat akar, elvonulást, csendet, békét. Bosszantotta az aprócska öregasszony, de közben arra gondolt, hogy semmiség az egész, felteszi a szatyraival és kész. Végre begördült a busz, megragadta a néni szatyrait, feltette a buszra, majd elegáns, gyors mozdulattal bevágott elé, megvette a jegyét és kinézett egy hátsó nyugalmas ülést. Előhalászta zsebéből a telefonját és kikapcsolta. Elégedetten elmosolyodott, mint aki valami nagy tettet vitt véghez. Hátizsákját lazán a lábához dobta és kényelmesen kinyújtózkodott.

- Jáj, de nehéz vót megtalálni magát! Há’ mér ül ide hátra? – szólt az ismerős madárhang, majd a néni elégedetten lehuppant a mellette lévő ülésre, szatyrait akkurátusan úgy elhelyezve, hogy Péter szinte vigyázülésben ült. Rámeredt a mosolygós pirospozsgás arcra, izmai megfeszültek az idegességtől.

- Hát aztán merre megy, mi dóga van? – nógatta a néni – Hogy is híjják magát? Engemet csak Teca mamának hívnak a faluban. Az uram meghalt már 10 éve… nehéz egyedül, minden dógot nekem kell csináni – levette a szemüvegét, elmorzsolt néhány könnycseppet. - Tudja…

- Péter. Péternek hívnak – vágott közbe a fiú ingerülten, hogy megállítsa a szóáradatot.

- Aztán hova megy Petikém, tán valami munka váláhol? Vagy kislyány után jár? – az öregasszony szeme huncutul felcsillant.

- Elvonulás – vetette oda hanyagul. Kajánul elvigyorodott és a nénire sandított. „Úgyse érti” – gondolta. Teca mama kikerekedett szemekkel nézett rá, majd aggódóan a fiú kezére tette a kezét.

- Keresik Petikém? Tán nem valami bajt csinált?

A fiú nyerítve felröhögött, kezdte szórakoztatni a dolog.

- Tetszik tudni az azt jelenti, hogy az ember kilép a megszokott életéből, olyan dolgokat csinál amiket egyébként nem. Kilép a komfortzónájából.

Teca mama szokatlan módon, hallgatott vagy öt percig. Homlokát ráncolta, kis madárszeme mélyen elgondolkozva fürkészte a fiút. Majd kibökte:

- Hát, ha én kiléptem vóna abból a komfortosból éhen döglöttünk vóna – vonta le a következtetést. – De ez olyan modern dolog, hallottam mán ezt. Megcsinyálhatná a kerti budi ajtaját. Azzal biztos kilépne a komfortosból Petikém! – s olyan tekintettel nézett a fiúra mint egy atomfizikus, aki élete legnagyobb felfedezését tette.

- Más terveim vannak – mosolyodott el a fiú – foglaltam szállást és bebarangolom a környéket. Nézze már itt is vagyunk – mondta vidáman. Viszlát! – vetette oda, s hátra sem nézve az ajtóhoz lendült, s leszállt. Tempós léptekkel elindult, gondolta kicsit körbenéz, majd később megkeresi a szállást.

Egy óra múlva mégiscsak előhalászta a telefont és megnézte a pontos címet. Megtalálta a takaros kis parasztházat, becsöngetett és elégedett mosollyal várta a házigazdát. Az ajtó kinyílt és Péter teljesen ledermedt. Teca mama állt az ajtóban.

- Gondútam hogy maga lesz az! Olyan vacsorát csinyátam hogy megnyalja mind a tíz ujját Petikém! – ravaszkás, huncut mosollyal nézett a fiúra.

Péter fejében vadul száguldoztak a gondolatok vonzás törvényéről, Univerzumról, karmáról és egyebekről, majd kibökte:

- Hol az a budi?