Olvassa el a döntősöket!

2021 2019 2018 2017

Kéki Kálmán: A szendvics

Az ízléses szalvétába csomagolt sajtos-sonkás szendvics – szigorúan zsemléből készítve! – aznap is az asztalon várta. Ez így volt szinte minden hétköznap házasságuk négy és fél éve alatt. Magda munkaideje később kezdődött, így reggelente Roland vállalta magára, hogy elkészíti feleségének a szendvicset, amit majd a munkahelyén tízórai gyanánt elfogyaszthat.

A szendvicsre pillantva Magda kissé csodálkozott, mert az előző esti veszekedésüket a szokásosnál is durvább szavakkal fűszerezték, és egyikük sem kért bocsánatot a másiktól. Mint két idegen, úgy feküdtek egymás mellett egész éjjel, és a másik szuszogása, halk horkolása ezúttal minden meghittséget nélkülözött. Miután a válást is újra szóba hozta, és már az ügyvédeket is emlegette, biztos volt benne, hogy Roland aznap nem fog bíbelődni a szendvicsével. Felemás érzésekkel rakta hát a szendvicset táskájába: kicsit örült, hogy férje mégis gondolt rá reggel, ugyanakkor sejtette, hogy az előző esti idegenség, a veszekedés keserű íze is ott lesz valahol abba a szalvétába csomagolva.

Egész nap munkájába temetkezett, igyekezett kiverni fejéből az otthoni konfliktust. Várta, hogy Roland majd csak felhívja, hogy bocsánatot kérjen tőle, végtére is férje kezdte a veszekedést. Idegesen pillantgatott mobiljára, de a kijelző egész nap némán és vakon nézett vissza rá. Ő pedig kezdte úgy érezni, tegnap esti kijelentései a válásról ezúttal tökéletesen indokoltak voltak. Igen, most megteszi, nem vár tovább!

A hajléktalan fájós lábát dörzsölve üldögélt ideiglenes lakóhelyén, a templom melletti elhagyatott kapualjban lerakott kartonpapíron. Üres tekintettel nézte a kapualj előtt rohanó életet, aminek, úgy érezte, ő már régesrég nem része. Lassan, fokról-fokra, évről-évre adta fel; úgy kopott el belőle a remény, mint cipője talpa, mint egykor elegáns kabátja anyaga.

Igen, ma megteszi, nem vár tovább! Sokáig rágódott rajta, de végre döntésre jutott: nem csinál nagy ügyet belőle, egyszerűen halálra issza magát. Biztos volt benne, hogy menni fog. Csak egy kicsit kell többet innia a szokásosnál, csak egy picivel erősebb alkoholt kell szereznie, míg eszméletlen nem lesz – a többit elvégzi a hideg, a jó karcos fagy.

Magda a buszbérletét akarta előkotorni táskájából, amikor keze beleütközött a szalvétába csomagolt szendvicsbe. Addig eszébe sem jutott, hogy nem ette meg! A bánat, az idegesség, a csalódottság aznap könnyen felülkerekedett étvágyán, a szendvics, melyet férje készített neki, ott hevert táskája alján.

Elővette, és szemével egy szemetest keresett, ahová kidobhatja a némileg megviselt, összenyomódott, megpuhult szendvicset.

Ekkor látta meg a közeli kapualjban a hajléktalant. Odalépett, és arcára mosolyt erőltetve lerakta a férfi mellé a szalvétába csomagolt zsemlét. A hajléktalan felnézett rá, hálásan bólintott, mert bármire is készült, azért éhes volt, ezt nem tagadhatta. Magda még egyszer a férfi szemébe nézett, aztán gyorsan elsietett.

A hajléktalan lassan bontogatta ki a sajtos-sonkás zsemlét a szalvétából, koszos körmei foltot hagytak a fehér papíron. Amikor a szalvétát teljesen lefejtette a szendvicsről, egy apró, összehajtogatott kis cédula pottyant az ölébe a zsemle tetejéről.

Felvette, és bizonytalan mozdulatokkal szétnyitotta a cédulát. Erős vonalú kézírással írták, gondosan megformázott betűkkel:

KÉRLEK, NE TEDD! GONDOLD ÁT ÚJRA! SZERETLEK!

A hajléktalan zavartan olvasta egyszer, kétszer, sokszor a kézzel írt sort. Semmit nem értett. Honnét tudhatta a nő? És ki volt ez a nő egyáltalán? Nem volt egészen biztos benne, hisz-e az angyalokban, de most hajlott rá, hogy higgyen bennük. Sokáig ült még némán, egyik kezében a cédula, másikban a szendvics, mire végül halványan elmosolyodott, és régóta nem érzett jó étvággyal harapott a zsemlébe.

Az angyal ugyanekkor már több sarokkal odébb járt, tűsarkúja ellentmondást nem tűrően kopogott a járdán, és keserű szívvel olvasta az ügyvédi irodák cégtábláit, egy jó válóperes ügyvédet keresve.