Döntős alkotások

2023 2022 2021 2019 2018 2017

Varga Boglárka: Az utcán

Már messziről észreveszlek. Ahogy ülsz ott a hideg kövön és nézel rám azzal az okos kék szemeddel. Te vagy az egyetlen, aki nem visel maszkot, bár ruházatodat elnézve nem csodálom. Odalépek hozzád, megszólítalak. Kezedbe nyomok egy egyszínű, fekete darabot. Ha nincs rajtad, megbüntetnek. Tudhatnád, de mégis honnan tudnád? Ott, ahonnan te jössz nincs internet, talán tévé se. Le vagy maradva a legfrissebb információkról.

Elmondod, hogy Gabikának hívnak, de szólítsalak csak Gébnek, mert a legtöbben így hívnak. Megdicsérem, hogy mennyire ötletes. Csúnyán köhögsz, hát rákérdezek, mi a baj. Legyintesz, hogy semmiség. Aztán megkérdezem, hogy hány éves vagy, és te azt feleled, tizennégy. Kérdő tekintetem látva nem várod meg, hogy újra megszólaljak, megered a nyelved és mesélni kezdesz, talán mert látod, hogy érdekel.

Elmondod, hogy a közelben laksz. Öten vagytok testvérek, apád az utolsó születése után lépett le. Anyukád keresne munkát, de nem talál, mert vírus van, állás nincs. Legalábbis neki nincs, mert képzetlen, sokgyerekes egyedülálló anyuka. Minden az arcára van írva, és már azelőtt megítélik, hogy egyáltalán szóba állnának vele, és ez téged nagyon bánt. Felkavar engem is, de csak tovább mesélsz, nincs időm felháborodni. Pénz nincs, legfeljebb csak az a kis segély, amit kap, de hát abból öt gyereket meg magát eltartani lehetetlen. Te vagy a legnagyobb gyerek, úgy érzed, tenned kell a kisebbekért. A túlélésért. Dolgozni te sem tudsz, a bűnözés távol áll tőled, mert édesanyád szíve meghasadna a bánattól, ha megtudná, mibe keveredtél, marad hát az egyetlen járható út: a kéregetés. Megmutatod az esőáztatta kis papírpoharat, amiben néhány fémpénzen kívül egyedül Mátyás király néz velem farkasszemet. Megvonod a vállad, hogy a mai még egy jó nap, nem szoktak ennyit adni az emberek. És te persze érted őket, mert nem mindenkinek telik erre, mert azt te is tudod, hogy nem anyukád az egyetlen, akit kénytelenek voltak elbocsátani.

Olyan fiatal vagy, és hozzám, a tizennyolc éveshez képest mégis olyan… felnőtt. Komolyság és értelem csillan a szemedben, egész addig, míg nem kezdek arról kérdezni, hogy hogy jársz így iskolába? Szomorúan felnevetsz, majd elmondod, hogy mióta az utcán töltöd a napjaidat nem nagyon jársz a közelében. A kettő együtt nem működik, vagy a jelen, vagy a jövő. Kénytelen vagy dönteni. Kiszakad belőled a titok, amit eddig cipeltél, hogy pedig nagyon szerettél volna abba a zenei gimnáziumba járni, ahová több barátodat is felvették. Mert mióta az eszedet tudod a muzsika a mindened, de ha idén megbuksz, biztosan nem vesznek fel. Mióta meg beállt ez az online oktatás azóta végképp esélytelenné vált minden. Nincs eszközöd, az iskola ugyan adna, de internetet nem tud adni hozzá… akkor meg minek.

Csúnyán köhögsz. Valami komoly baj lehet, úgy sejtem, de akárhányszor szóba akarom hozni, mindig csendre intesz. Elmondod, hogy nem mondhatod meg az orvosnak, hogy köhögsz, meg esténként ráz a hideg, mert akkor lenne teszt, ha meg pozitív vagy, akkor vége a kéregetésnek legalább két hétre. Az pedig tragikusan sok idő.

Hosszasan ülünk biztonságosnak tartott távolságban a hideg kövön és beszélgetünk. Látom rajtad, hogy jól esik a társaság, ezért megígérem, hogy a jövő héten is itt leszek. Te szomorú mosollyal, mintha tudnál valamit, amiről nekem nem szóltál, csak annyit mondasz: én nem biztos. Úgy gondolom, hogy talán keresel egy másik helyet, egy nagyobb teret, egy forgalmasabb utcát, ahol több ember jár, és talán több pénz kerül a pohárba. Épp ezért vidám mosollyal intek, miközben gondolatban már messze járok. Azon gondolkozom, hogyan segíthetnék neked, nektek.

A következő héten, ahogy megígértem, megjelenek ugyanott, ugyanabban az időben. És te nem vagy ott. Mindened eltűnik, mintha sosem lettél volna. Hirtelen újra hallom az utolsó mondatodat: "én nem biztos". A hideg végigfut gerincem mentén, minden szőrszálam az égnek áll, de elhessegetem saját vészjósló gondolataimat. Biztosan találtál egy melegebb kapubejárót magadnak.