Tedd meg – súgta neki a Hideg. – Tedd meg, és elmegyek.
Lecsúsztatta az egyik lábát a híd széléről, és hagyta lógni a sötétség felett.
Még egy lépés. Egyetlen, könnyű lépés és megszabadulsz tőlem – ígérte neki a Hideg.
Bal kezének kisujjával elengedte a korlátot, a gyűrűs és a középső követte a mozdulatot.
- Jó estét.
Az ujjai visszaugrottak a fémre és oldalra kapta a fejét. Egy férfi állt a korlát túloldalán, alig egy lépésnyire tőle. Hogy nem hallotta a közeledtét?
- Jó estét – ismételte az idegen.
Megköszörülte a torkát.
- Jó… jó estét.
- Szép éjjelünk van, nem gondolja? – kérdezte a férfi mosollyal az arcán, és kikönyökölt a korlátra.
Nem felelt. Lenézett a lábára, ami még mindig a semmi felett lógott.
Ugorj – hallotta a Hideg hangját. – Ugorj és vége lesz. Megígértem, emlékszel?
- Ugrani készül, jól gondolom?
Az idegen áthajolt a korláton és lebámult a sötétségbe.
- Jól gondolja.
A férfi csettintett a nyelvével.
- Nem is olyan könnyű, igaz? Eldönteni, hogy megteszi, megtervezni, kiválasztani a módot és az időt, az a könnyebbik része. De megtenni az utolsó lépést, nos, az nehezebb, mint sokan gondolnák.
Nem felelt.
Téved – hallotta ismét a Hideget. – Nem tudja, miről beszél. Csupán egyetlen lépés.
- Család, barátok? – kérdezte a férfi.
- Nem számít.
- Se kutya, se macska? Esetleg egy hal?
Megrázta a fejét.
- Kár – sóhajtott az idegen. – Pedig a halat akár magával is vihette volna.
Zavarodottan nézett vissza a férfira.
- Nagyobb eséllyel élné túl a zuhanást, mint ön. De ebben azért nem vagyok biztos.
- Ki maga? – kérdezte az idegent.
- Valaki, aki nem jártas sem a fizikában, sem a halak anatómiájában.
- Ki maga? – ismételte, ezúttal határozottabban.
- Nekem teknősöm volt. Vicces kis jószág – kuncogott a férfi, majd folytatta. - De hogy megválaszoljam a kérdését, nem vagyok senki. Csak egy éjszakai járókelő.
- És mit akar tőlem?
- Hát nem egyértelmű?
- Nem igazán.
- Bocsánat, pedig igyekeztem. Azt szeretném, hogy azt a semmibe lógó lábát szépen tegye vissza a másik mellé, és átmásszon ide hozzám, a korlát biztonságosabb oldalára.
- Érdekesen kommunikál, mondták már magának?
- Többször is, de sosem értettem, mire gondolnak.
- Mit érdekli magát, hogy ugrom-e vagy sem? Azt sem tudja, ki vagyok.
- Valóban – bólintott a férfi némi töprengés után. – Akkor további szép est… perceket!
Az idegen ellökte magát a korláttól, és elindult a pesti rakpart felé.
- Várjon – szólt utána. – Kérem.
A férfi megtorpant és szemtelen vigyorral az arcán, megfordult.
- Talán meggondolta magát?
- Én… nem tudom.
Ugorj – hallotta újfent a Hideg suttogását, ám gyengébben, mint korábban.
Az idegen egyetlen gyors lépéssel átszelte a köztük lévő távolságot. A korlát jeges fémjébe kapaszkodó kezére tette a kezét és finoman megszorította. A bőre meleg volt.
- Az ugrás nem fogja elűzni – súgta a férfi, a hangja most először komoran csengett. – Tudom, mit ígért, de hazudik.
- Honnan…
- Nem messze innen van egy jópofa kis kocsma. A sörük vizezett, amiért egyszer bizonyára elnyerik méltó büntetésüket, de a melegszendvicsük, nos, az valami mennyei, talán a szerecsendió a titka. De odabent kellemes meleg van. Mit szól, csatlakozik?
A Hideg néma maradt, és ő még utoljára lenézett a sötétségbe, majd óvatosan átmászott a korláton. Az idegen csak akkor engedte el a kezét, mikor már mellette állt.
- Honnan tudta? - kérdezte, mire a férfi csak legyintett.
Átkarolta a vállát és együtt elindultak a rakpart felé.
- Én leugrottam – felelte.
