Talán ilyen illata volt a teremtés első emberének, aki még ártatlan volt. Igaz, mi soha nem voltunk ártatlanok, legalábbis a tanár szerint a környezetvédelemben soha. Olyan nagy elánnal beszélt.
Vagy húszan lézengtünk a nagy előadóban a hosszú padok és lehajtható székek között, melyek már az előző rendszerben is nyikoroghattak. Szakállas és hajpántos fiatalok, akik a hippikorszak régi romantikáját keresték a környezetvédelemben. Szabadon választható, alapszakos tárgyból hallgattunk előadást, a fenntartható fejlődésről, amit egyedül miattad vettem fel. A nagy előadóban melléd ülhettem, ahol érezhettem az illatodat, nézhettem a bőrödet és igyekeztem mindig úgy hátradőlni, hogy a könyökömmel hozzáérjek a karodhoz. Apró, kis súrlódásokban közeledtem feléd. Hihetetlen, mennyi kapcsolat lehet egy apró, kis súrlódásban. Nem ellenkeztél, pedig sokszor megtettem. Jól ismertük egymást, de csak azóta vonzódtam a szögegyenes hajadhoz és a nehéz szarkalábaidhoz, mióta több kurzust együtt húztunk le az elmúlt másfél évben.
Írtál és közben meséltél a nagyapádról, aki maga is szennyezte a környezetet, mikor telente ócska rongyokkal fűtött be a kályhába. Kicsit nevetséges belegondolni, amint a kádárkocka házak kéményein szurokfekete füst gomolygott minden téli alkonyatkor, mert az öreg a művelődési házba látogató kínaiaktól vett gyapjúpulcsival fűtötte az otthonát. És a tata még csak nem is tudta, hogy mit csinál. Ki tudja, talán a tanárnak volt igaza és tényleg nem voltunk sohasem ártatlanok.
A tanár közben tovább beszélt.
...a hidropóniás edények elengedhetetlenek lesznek...
Diszkréten elnyomtam egy ásítást. Nem kimondottan érdekelt a téma. Ha kimentem a szobámból, lekapcsoltam a villanyt és szelektíven gyűjtöttem a szemetet, de ennél többet sosem tettem a környezetünkért. Sosem lengettem transzparenseket a klímatüntetéseken, vagy léptem be a facebook-on a hasonló csoportba. Sehol nem hiányoznának a vadul csattogó hozzászólások, ahol csak azért okoskodnak, hogy minél több like-ot kapjanak a kommentjeikre. Tényleg, meg sem néztem soha, hogy vajon Te tagja vagy bármi hasonló kezdeményezésnek. Mindig csak a fényképeidet nézegettem, vagy a hírfolyamodat. Most csak nem vettem elő a telefonomat. Inkább valami szellemeset fűztem az órához, mire játékosan böködni kezdted az oldalam és felém néztél. Sokszor megismételted és ilyenkor mintha jobban éreztem volna az illatodat.
...természetesen főleg üvegházban...
Az illatod szinte ragyogott, ahogy Te magad is. Talán beképzeltem, hogy egyre erősebben éreztem? Mintha pulzálna és kitörni készülne. Látszott, hogy nagyon leköt az anyag, jegyzeteltél, miközben mesélted, hogy próbáltad a tatát leszoktatni a rongyégetésről. Akkor határoztad el, hogy tenni fogsz valamit a környezetért. Hogy a jövődet erre fogod áldozni. A kurzus sokat segíthet ebben, de nem elég. És mindezt úgy mondtad el, hogy közben írtál. Én nem jegyzeteltem. Ki volt ez találva, hogy Tőled fogom majd elkérni a jegyzeteket, szigorúan még a szorgalmi időszakban.
Az illatod terjedt tovább. A bőrödön csodásan fénylettek az apró piheszálak. Mennyire meg akartalak csókolni, hihetetlen.
… nagyobb energiaigénye lehet a szivattyú miatt...
És akkor az eszembe jutott. Annyira egyszerű, annyira egyértelmű volt.
Nekünk van otthon szivattyúnk.
Rám néztél és soha ilyen kellemes nem volt az illatod. Ezúttal nem böködtél, hanem megfogtad a karomat.
A tanár katartikusan beszélt tovább.
...a hidrophonia lehet az egyetlen megoldás...
És akkor rájöttem. Nem egy vacak hidrophonia fogja megmenteni a világot, hanem a közösségek. Talán egy pont olyan, amilyet mi alkotunk. Vagy fogunk alkotni.
Elmosolyodtam. És a karomat nem engedted el.
