- Mindenkitől távol, az isten háta mögötti kis faluban borzasztó lesz – gondoltam
Az volt az érzésem, hogy a vonat is vánszorog. Mire begördült az állomásra, már meg is pillantottalak.
Azt hittem nekem csinosítottad ki magad, de később rájöttem, hogy ez nálad alap. Nem mész ki az utcára elhanyagoltan.
Útközben sokszor a tudtomra adtad, mennyire örülsz nekem, mire én csak a szememet forgattam. Reménykedtem benne, hogy valamelyest elvonulhatok tőled a szobámba, de szerencsére nem hagytad.
Mikor megérkeztünk, terülj-terülj asztalkámmal vártál. Ekkor már én is felengedtem picit, miközben degeszre ettem magam. Szerettem volna ebéd után aludni egyet, de te ezt mondtad:
- A kávé után megkérnélek pár dologra Tomikám. Nagyon sok a munka a ház körül, anyukád említette, hogy szívesen segítesz nekem.
Úgy éreztem magam, mint akit arcon csaptak.
- Rabszolgának jöttem én? – gondoltam
Ezt csak nem mondhattam, úgyhogy így válaszoltam:
- Persze Nagyi, segítek.
Így kezdődött az a nyár, és a mindennapok része maradt a munka. Én pedig szépen lassan megszerettem. Minden reggel korán keltem, ez itt természetes volt. Megetettem, kiengedtem az állatokat, és mire kész lettem, várt a finom reggeli. A közös kávézásainkat sem felejtem el soha. Olyan jó volt veled beszélgetni!
Napközben sem lazsáltunk. Hatalmas volt a kert, mindig volt mit csinálni. Gyomlálni, kapálni, mindent megtermesztettél amire szükséged volt. Emellett persze ott voltak az állatok is: csirkék, nyulak, kecskék; velük is törődni kellett. Eddig ez az életforma teljesen ismeretlen volt számomra.
Nem unatkoztunk. Emlékszem egyik hétvégén még a piacra is lementünk, facsemetéket vettünk, amiket aztán el is ültettünk. Mostanra már biztos termés is van rajta.
Persze, nem csak a munkáról szólt veled az élet. Sokat bohóckodtunk, esténként kiültünk egy kis limonádéval a teraszra, és jókat beszélgettünk.
Nagyon könnyen megszerettem ezt az életet, már nem esett nehezemre a korán kelés, nem voltam kíváncsi a haverok hülyeségeire sem. El sem hittem, de egy nyár alatt megváltoztam.
Annyi mindenre megtanítottál! Egy valamire viszont én is téged, emlékszel? Nagyon zavart, hogy minden szemetet egybe pakolsz össze-vissza. Kértem aputól pénzt és vettem három kukát, melyekbe szelektíven gyűjtheted a szemetet.
- Ez valami nagyvárosi flancolás? – kérdezted
Végül megszoktad, és azt mondtad ez is rendszert hoz az életedbe.
Örülök, hogy veled tölthettem azt a nyarat. Azért is, mert ez volt életem legmeghatározóbb nyara. E miatt lettem az aki vagyok. Most már nekem is van egy farmom, állataim, és mindent megtermelek magamnak, amire szükségem van. Már csak egy valami hiányzik az életemből, és az a párom. A párkeresés annyira nehéz ebben a világban. Pláne így, hogy ilyen példa van előttem, mint Te és Anyu. A mai lányok sajnos mit sem értékelik a vidéki életet. A város kell és a nyüzsgés, amiből én már kinőttem.
Nagyon sajnálom, hogy sosem mondtam igazán, hogy mennyire hálás vagyok neked. Azért remélem, hogy valahol érezted és tudtad. A mai rohanó világban nagyon kevés teret kapnak az érzelmeink, és én nem is vagyok érzelgős típus. Most, itt a temetőben mégis könnyek szöktek a szemembe. Nagyon fogsz hiányozni. Remélem nézel odafentről, és tudod, milyen sokat jelentettél nekem!
