– Jól vagy? – nehezedett egy kéz a vállamra.
– Nem – hunyorogtam a mellettem toporgó fiúra. – Marhára nem.
– Látom – fogott kézen Ádám.
Ismertem a srácot. Volt néhány közös előadásunk az elmúlt években. Ő is angol szakra járt, akárcsak én, viszont ezzel párhuzamosan biológiát is hallgatott.
Ádám hűvös teát varázsolt elő a hátizsákjából.
– Gondolom egész nap nem ettél, nem ittál – nyújtotta az üveget.
– Képtelen voltam – kortyoltam a frissítő nedűbe. – Vizsgák előtt általában egy falat sem megy le a torkomon.
– Utána meg beájulsz az utcán. Leeshetett a cukrod. Iszogass, szénhidrátot kell bevinned.
– Ha te mondod – hagytam rá, végülis biológus a pasi. – Hová megyünk?
– Enni és lehűlni – kacsintott, én pedig nem ellenkeztem.
Vakolatlan lépcsőházba nyitottunk. A lift egészen a hatodikig repített minket. Kétszárnyú üvegajtó előtt torpantunk meg. Hűvösen kék neon felirat villogott a falon.
– O2-Zone? – néztem Ádámra.
– Az, Ózon. Némi oxigén a város szívében.
Beléptünk az áttetsző ajtón. Talán Szemirámisz függőkertje lehetett hasonló ahhoz a tetőkerthez, amely feltárult előttünk. Napfényben fürdő virágos mező fogadott minket idefent, hat emelet magasságban. A tágas teret dús fák, zömök cserjék és szőlőlugasok szabdalták meghitt zugokra. Jobbunkon keskeny patakocska csobogott, fölötte karcsú szitakötők, meseszép pillangók táncoltak.
– Hihetetlen – suttogtam. – Hogyhogy? Itt?
– Egészen modern technológia – invitált beljebb, illetve kijjebb Ádám. – Sajnos még igen kevés helyen alkalmazzák, habár égető szükség lenne rá minden nagyvárosban.
– Tetőkert.
– Több annál. Biodiverz zöldtető.
– Biodiverz? Ez elég perverz – szaladt ki a számon.
– Perverz az, ahogyan pusztítjuk a földet, ahogyan írtjuk magunk körül a flórát, és faunát, a saját érdekünket, kényelmünket mindenek elé helyezve.
– Oké, és mi a helyzet a biodiverz kerttel? Segít a hanyatló világon?
– Egyfajta zöld forradalom ez a hely – kezdte olyan lelkesen, amilyen lelkesedés talán Petőfire lehetett jellemző, az ő forradalma idején. – Biodiverz, azt jelenti, többféle, rengetegféle, növény együttélése, egyszerűen szólva biológiai sokszínűség. Nézz körül! Itt minden él, lélegzik, oxigént termel, feltölt, pihenetet. Ez a hely segít fenntartani a természetes víz-körforgást, javítja a mikroklímát. Ráadásul itt főzik az ország legjobb paradicsomlevesét, saját paradicsomból, saját bazsalikommal fűszerezve.
Mielőtt bármit kérdezhettem volna, Ádám megint kézen fogott. A park távoli sarkában megcsillanó üvegházhoz vezetett.
Odabent embermagasságú karókhoz kötözött, harsogóan zöld levelű bokrokon megannyi, illatos paradicsomfürt csüngött.
– Nyárillat – simítottam végig egy gömbölyded gyümölcs bíbor bőrét.
– És nyáríz! – fűzte hozzá Ádám.
– Isteni paradicsomleves a paradicsomban – sütöttem el egy újabb suta szóviccet néhány perccel később, a gőzölgő ételbe kanalazva.
– S ha mindez nem lenne elég – mosolygott a srác, – délután mennyei koncertek is lesznek. Meddig tudsz maradni?
– Talán még egy órát.
Az egy órából kettő lett, azután három, hajnali három. A keleti égbolt finoman fakulni kezdett, s én addigra már biztos voltam benne, hogy egyszer nekem is kell egy fákkal, virágokkal, élettel teli biodiverz édenkert, és kell hozzá Ádám is.
