Döntős alkotások

2025 2024 2023 2022 2021 2019 2018 2017

Gordos Zsuzsanna: Játékbabák

Médi, az unokatestvérem, egy fülledt, nyári napon érkezett meg Bécsből. Nagyi már reggel kiküldött a konyhából, pedig szerette, ha körülötte sertepertélek. De óriási sütés-főzésbe kezdett, nem akarta, hogy láb alatt legyek. A kisszobából hallgattam a fazekak zörgését, és azon morfondíroztam, hogy inkább Médi lesz láb alatt.

Azelőtt egyszer találkoztam vele, Terka néném esküvőjén. Csak két évvel volt idősebb nálam, de felnőttes selyemruhát viselt, szőke haját viszont kislányos copfba kötötték. Folyékonyan beszélt magyarul, bár furcsán, selypegve. Sabinével, az édesanyjával jött, aki csak néhány szót tudott a nyelvünkön, ám úgy tűnt, mindent ért. Az apja nem utazhatott velük, disszidálás miatt börtönbe zárták volna. Mint szegény aput.

A hátam közepére sem kívántam Médit. Mindig egyedül nyaraltam nagyinál. Mit keres itt az a nebáncsvirág?

Vigasztalásul Kati babámmal játszottam, akit aputól kaptam az utolsó otthon töltött estéjén.

– Nemsokára látjuk egymást – nyomott puszit a homlokomra, miután átadta.

Később megtudtam, hogy akkor éjjel indult a határnak. Ott kapták el.

– A bátyja után akart menni – mérgelődött anyu, miközben én a babát szorongattam –, disszidens rokonára itt nem vár nagy jövő.

Azóta sem láttam őt, ha anyu megjött a beszélőről, csak annyit mondott, apu sok puszit küld, és üdvözli Kati babát is.

Gyönyörű baba volt, rózsaszín csipkeruhát hordott, hosszú, barna hajával órákig fodrászkodhattam.

Amíg nagyi a vendégeknek főzött, mi láthatatlan teát ittunk a pöttyös bögrémből. A konyhában egyszer csak megkoccant a habverő. Már a nyelvemen éreztem a tejszín édes ízét. Talán képviselőfánk készül? Olyan régen sütött nagyi! Hátha most, Médi kedvéért...

Eszembe jutott, hogy egy játékbabát is vett neki. Jó lesz az új baba, társaságnak a teázáshoz! Előkaptam a szekrényből, megfésültem szőke fürtjeit. Először óvatosan bántam vele, aztán egyre erősebben tépkedtem. Médi persze kap fánkot... Ők elrabolták tőlem aput. Ellopják nagyit is!

Kicsentem az ollót a varródobozból, nyirkálni kezdtem a baba haját. Ezt apuért, ezt nagyiért, ezt apuért, ezt nagyiért... Végül csak torzonborz tüskék maradtak a fején. Elégedetten szemléltem a művemet. Médi látni fogja, hogy nagyi nem szereti őt, ha ilyen ronda babát ad neki, és ha Médi nem szereti nagyit, ő se fogja szeretni Médit.

Visszadugtam a babát a szekrénybe, a levágott hajat a kanapé alá kotortam. Közben a habverő csilingelő hangját felváltotta a klopfoló ütemes dübögése. Már a rántott hús illata terjengett a levegőben, amikor egy autó állt meg a ház előtt. Hallottam, hogy nagyi indul kaput nyitni. Utánaszaladtam.

Sabine könnyű, rövid ujjú kosztümben szállt ki, a hátsó ülésről kiengedte Médit, akin matrózruha volt, és egy papírtáskát szorongatott a kezében.

Egyenesen a nagyszobába mentünk, ahol Médi felém nyújtotta a szatyrot.

– Tésék, észt nékét hosztuk – mondta az ő fura módján.

Vonakodva fogtam meg a táskát, egy dobozt találtam benne. Az ablakán karcsú, báli ruhás baba nézett ki. „Barbie” – betűzgettem a feliratot. Ilyen babáról addig nem is hallottam!

– Szép! – csúszott ki a számon.

– Té... váty... szép. – Sabine megsimogatta a hajamat, lehajolt hozzám, és átkarolt.

Médi is csatlakozott, úgy szorongattak, azt hittem, összenyomnak. De nagyon jól éreztem magam! Mintha az egész családom ott lett volna...

Félszemmel láttam meg, hogy nagyi az ajtó felé tart. Kitéptem magam az ölelésből, elsurrantam a szoknyája mellett. A kisszobába rohantam, és a szekrénynek vetettem a hátam. Kitárt karral védtem nagyi elől.

– Kati babát vidd! – suttogtam, nehogy Médiék meghallják.

Nagyi félretolt, kinyitotta a szekrényt, és előhúzta a tüsi hajú babát.

Sóhajtott egy nagyot, hitetlenkedve csóválta a fejét.

– Kati babát vidd! – sírtam el magam.

Erre nagyi kikotort a fehérneműi alól egy régimódi selyemtarsolyt, aztán leoldotta a nyakából a vékony aranyláncát, az egyetlen ékszerét, ami megmaradt a háború után.

– Ez jó lesz neki – csúsztatta a tarsolyba –, odaadhatod te.

Könnyű szívvel vittem Médinek láncot. Nekem megmaradt nagyi!