Újságot olvas, holnapra feledésbe merülő híreket. Arca komor, a képek színesek, a szavak hazugok, a papír vékony. Ablakot pucolni jó lesz.
Színházban voltak, kikandikál a jegy a zakózsebből. Modern rendezésű klasszikust néztek, jobb oldal, ötödik sor, négyes és ötös szék. A nőnek tetszett, a férfi morog. Túl elrugaszkodott. Túl érthetetlen. Túl hosszú. Túlontúl.
Fáradt, majdhogynem bóbiskol, homlokát a hűs üvegnek támasztja. A fülhallgatóból kiszűrődő basszus nem tartja már sokáig ébren, a döcögés lassacskán álomba ringatja.
Maga elé mered. Szemüvege karcos, vászonkabátja feslett, haja fehér. Amióta egyedül maradt, utazással tölti az estéit. Aludni úgysem tud, jegyet pedig már nem kell váltania. Emlékszik. Visszavágyódik. Zokog magában. Várja, hogy a végállomásra érjen.
Ittak. Felső erjesztésű kézműves sört, hatnyolcvan egy pohárral. Szedett-vedett székeken ültek, a falról mállott a vakolat. Csocsóztak is, a cigarettát maguk sodorják. Csak egy pillanatra időzik el rajtam a fátyolos tekintetük, azután visszarévednek az ablakban tükröződő képmásukra.
Telefonál. Halkan beszél, nem akar senkit sem zavarni. Vitázik. Magyarázkodik. Győzköd. Kérlel. Ígér. Könyörög, de a vonal túlsó végén nem enyhül a valaki. Csóválja a fejét és sóhajt, amikor megszakad a hívás. Nem erre számított.
Eszik. Szalvétába csomagolt kakaós kalácsot, ebédről maradt. Hosszasan rágja a szárazédes falatokat, a morzsák halványlila pulóverére és a kopottas bőrcipői között tartott bevásárlószatyorba hullanak. Arca hamuszürke, haja zsíros, szemében mélyen ülő szomorúság. Szatyrában kenyér, fokhagymás felvágott, zacskós tej és egy megnyomódott kindertojás.
Megállóhoz érkezünk. Leszállnak, felszállnak, az ajtók záródnak.
Tetszik neki a lány. Eleinte csak lopva nézi, aztán bámulja. Le sem veszi róla a tekintetét, még akkor sem, amikor belekortyol a kólájába.
Összeillenek. A kiegyenesített szőke haj és a gondosan beállított frizura, a tökéletes smink és a határozott állkapocs, a virágillat és az arcszesz, a tetovált szemöldök és az alkarra varrt angol nyelvű idézet, a mély dekoltázs és a divatos póló, a dizájner táska és a bőrpénztárca, a térd fölé érő szoknya és a koptatott farmer, a tűsarkú és a tornacipő.
A lány fészbukozik. Képeket nézeget, lájkol, egyre csak görget lefelé.
A fiú köhint.
A lány üzenetet kap, visszaír, hogy ő megmondta.
A fiú újra köhint.
A lány felnéz egy pillanatra, aztán lájkol egy újabb képet, és tovább görget.
A fiú megvakarja a tarkóját. Száját csíkká préseli, majd körbe néz. Észrevesz, de nem tulajdonít nekem jelentőséget.
A lány újabb üzenetet kap, elégedetten bólint. A küldő tudja, hogy a lány megmondta.
A fiú megigazítja a haját, feláll, majd odasétál a lányhoz, és leül vele szemben.
A lány felpillant, aztán lájkol és görget.
A fiú köszön.
A lány megilletődik, végignéz a fiún, majd visszaköszön.
A fiú azt kérdezi, hol száll le.
Három megálló múlva.
A fiú is. Tényleg, nem csak úgy mondja, a sors akarta így. Veszélyes környék késő este, főleg egy ilyen szép lánynak, kezd bele.
A lány egyetért, de tud magára vigyázni.
A fiú a nevét kérdezi.
A lány elárulja, és táskájába csúsztatja a telefonját.
A fiú még nem akar hazamenni. Ismer egy jó helyet, ami még nyitva van. A pultos a haverja.
A lány járt már ott, tetszett neki. Ő sem túl fáradt.
A fiú elmosolyodik.
A lány a füle mögé simít egy illatos hajtincset.
A szerelvény lassít, aztán megáll. Kinyílnak az ajtók. Leszállok, felszállnak, az ajtók záródnak.
