Olvassa el a korábbi döntősöket!

2019 2018 2017

Papp Gábor: Augusztus

Iszonyú forró augusztus végi napok voltak, amikor eladtuk, szétpakoltuk a nagyszüleim lakását. Én nem nagyon vettem részt az egészben, mert veled voltam elfoglalva, nem tudván persze, hogy utolsó közös augusztusunk ez az egész, mindenestül. Kicsit már vörösebbek voltak a fények, hallottuk előre az ősz lüktetését, emlékszem, hogy még beszéltük is: az év túljutott a delelőjén -vagy valami hasonlót, mi az, hogy delelőjén egyáltalán. Alig kaptunk levegőt, olyan meleg volt azokban a napokban, csak a ház halljában, meg a liftben volt az az örök, illatos hűvösség, ami mindig is, amit te akkor először és utoljára érezhettél azon a délutánon. Benyomtam a harmadik emelet gombját és szónokoltam neked, hogy félig itt nőttem ám fel, ugye tudod. Fent a lakásban aztán egyből elhúztuk azokat a nagy franciaablakokat, hogy huzatot csináljunk, féltem, hogy zavar téged az a kopott, öreg szőnyegszag, ami felkavarodott az elmúlt hetekben, ahogy mindent kiborogattunk, felforgattunk. Egyébként szerencsére nem zavart téged, csicsergő jó kedv uralkodott rajtad azokban a napokban, felvettek a konziba, tudtuk, hogy ősztől ott fogsz hegedűlni, kollégiumba költözöl, elhagysz és amúgy is vaníliaültetvényeink lesznek Mauritiuson.

Ott hevert szanaszét a fiókok, szekrények mélye a szőnyegen meg a padlón, emlékérmek, fotónegatívok, ötven éves száraz virágcsokrok. A kezedbe adtam egy műborostyán ékszeres dobozt, hogy kotorássz benne, tegyél el belőle bármit, persze sosem voltál olyan ékszeres dobozban kotorászó, de akkor kotorásztál, én pedig megtaláltam a mappát Lajoskáról. Kinevettél, hogy ilyen hülye nevet, hogy Lajoska, az meg, hogy a dédapám fia volt, az teljesen olyan hangulatot árasztott, mintha én magam is egy dédapa lennék, még fintorogtál is egyet. Jézusmária, gondoltam. Mennyire értelek és mennyire felháborító egyszerre. Tudod, nekem nagyapám mindig azt mesélte, hogy volt ugyan az apjának egy első házassága, de nem csak a feleség, hanem a gyerekük is meghalt, tüdőbajban. És most itt egy vastag papírmappányi gyűjtemény Lajoskáról, aki nem meghalt, nem, hanem úgy tűnik, most figyelj, már korai kamaszkorában megtébolyodott és elmegyógyintézetbe került. 1943-ban halt meg, egyébként úgy tűnik kétségkívül valami tüdőgyulladásban. Mi folyik itt? Te kotorászol, lent az utcán egy motoros bőgeti motorját a piros lámpánál és forog velem a világ. Rettenetesen hasonlít a fiú szeme az enyémre. Fotók, feljegyzések, kórképek. Találok egy szinte barnára száradt újságkivágást, egy pár soros, egészen apró hírt egy eltűnt személyről, aki mikor utoljára látták, puha nyári kalapban volt és a budai hegyek felé tartott. Nem sokkal később kerülhetett idegszanatóriumba. Verseket írt, itt egy rakat verse, szerelmes versek, zavarba ejtően buják. Egy kartonra nyomott, hatalmas fotón egy virágzó bokor előtt áll egy parkban, nagyon szőke, nagyon világos a szeme. Valami megfoghatatlan, hatalmas tisztaságot látok a tekintetében.

Este gesztenyefák alatt ülünk a Városmajornál, nagy kancsó fröccsöt iszunk, közben dédapámról fecsegek neked. Azt mindig is tudtam, hogy asztalt táncoltatott a harmincas években spiritiszta szeánszokon, szellemet idéztek. Tudod, amikor kopogtak az asztalon a szellemek. Le akarlak nyűgözni, hogy micsoda génkészlettel vagyok megáldva. Szalamandrákat is tartott, meg gőtéket, gyermek nagyapám és ő együtt vadászták a táplálékot: buzgón ütötték le a legyeket az ablakpárkányon a Királyhágó utca 26.-ban.

Rengeteget beszélek, de ekkor még pont szeretted, ha rengeteget beszélek, mert ritka eset volt és te is tisztázhattad a lelkiismereted: megkaptam a jutalmamat, cserébe amiért napi három órát hallgatom, ahogy hegedűlsz. Ami őszintén lenyűgözött pedig, szóval nem szép dolog, hogy te meg röhögtél azon, hogy Lajoska. Még jó, hogy röhögtél, milyen már ez, hogy Lajoska. De az a kép…! Kedvesem, bennem nincs sértettség, sem harag. De mi lesz a vaníliaültetvényeinkkel Mauritiuson? Végül nem lettek vaníliaültetvényeink Mauritiuson.