Döntős alkotások

2023 2022 2021 2019 2018 2017

Podonyi Hedvig: PRÓBA

Kiárusítás! Óriási kedvezmények! – a felirat ellenállhatatlannak tűnt, és Bellának különben sem volt erőssége a kísértéssel szembeni kitartó ellenállás. Lelassított az üzlet portálja előtt, majd még jobban lelassított, azután néhány bizonytalan lépést tett a csupaüveg ajtó felé, amely azonnal szélesre tárult előtte. Nem volt visszaút.

A süppedős szőnyeg elnyelte csizmája sarkának koppanásait, hangtalanul közeledett felé a csupamosoly eladó is, mint valami álombeli, néma jelenés, mint a jó tündér, aki csak arra vár, hogy mielőbb készséggel teljesíthessen legalább három kívánságot.

A köröskörül tükrökkel ellátott, gyémántragyogású falak mindegyikén ott táncolt az ő képe, egy jelentéktelen kis figuráé: harmincas évei közepén járó nő, közepes termet, barna, rövid haj, semmi különös – hát éppen ez az!

Erősebben szorította táskája fülét, és most már elszántan haladt tovább, mígnem egyszercsak szemtől szemben állt a légiesen karcsú, hihetetlenül tökéletes, szépségesen szép eladóval.

– Szeretném, ha megújulna a külsőm! – nyögte ki gyorsan, nehogy esetleg meg tudja gondolni magát.

– Természetesen – fuvolázta az eladó mesebeli csalogányhangon. – Van elképzelése?

– Valami egészen mást akarok, mint a mostani.

A tünemény hosszú, árnyas szempilláinak legcsekélyebb rezzenése nélkül, egy pillanat alatt, gyakorlottan mérte végig.

– Kedvezményes konfekcióáruk mindjárt itt, balra.

Egy csinos vitrinsorhoz vezette Bellát, aki némi töprengés után rámutatott az egyikre:

– Felpróbálhatnám a kettest?

– Máris adom. Fáradjon be a fülkébe.

Bella levette a ruháit, megnyomta a jelzőgombot és várt. A fülke rövidesen fényleni és vibrálni kezdett, de csak alig néhány másodpercig tartott az egész, és ő máris ott állt az új testében.

Néhányszor körbefordult és alaposan szemügyre vette minden porcikáját.

– Milyennek találja? – hangzott fel a csalogányosan dallamos női hang.

– Gyönyörű... Ezek az igéző kék szemek, a szőke haj... És sosem volt még ilyen hosszú combom! Bár kicsit talán magasabb ez a modell, mint amilyennek látszott. És a lába is jóval nagyobb. Őszintén szólva, ehhez az egész ruhatáramat és az összes cipőmet is le kellene cserélnem.

– Semmi gond. Van eggyel kisebb méretben is.

A fülke ismét felfénylett és vibrálni kezdett, Bella pedig rövidesen már az eggyel kisebb modellt nézegethette.

– Nem is tudom... Az arca tényleg szép, de ez már nem olyan elegáns és nyúlánk... Az előzőben pont az tetszett, hogy annyira más volt, mint a megszokott külsőm. Mindig olyan karcsú és magas szerettem volna lenni!

– Legyen mégis inkább az?

– Várjunk csak... Megnézhetném az ötöst is?

Az ötös elég jó választásnak tűnt, bármerről vizsgálgatta is. Vörös haj, zöld szem, karcsú derék, telt keblek, kecses alkat.

– Csak egy dolog aggaszt: ennek nagyon fehér a bőre. Fogok tudni így napozni?

– Sajnos, ezzel a bőrtípussal a napozás valóban nem ajánlott. Mutathatok helyette egy remek kreol modellt? Már csak egy darab van belőle.

– Megnézném.

A szív alakú arc, a tüzes szemek, a tusfekete félhold-szemöldökök, a tejeskávé színű, bársonyos bőr mind-mind tökéletesnek látszottak.

– Tetszik, de árulja el: miért van leértékelve?

– Tavasszal jönnek az új modellek, ennyi az egész. Egyébként ebből is kapunk majd egy továbbfejlesztett változatot.

– És az mit tud majd?

– Nem kell naponta borotválni a nemkívánatos helyeken. És kevésbé lesz hízékony.

– Értem... Nos, még szeretnék gondolkodni egy keveset… Talán visszajönnék a jövő héten.

– Kérem. Azonnal visszaállítom az eredeti állapotot.

Bella hamarosan ismét a saját testében találta magát, gyorsan felöltözött, jó erősen megragadta a táskája fülét és kiiszkolt a szalonból.

De akkor már senki sem törődött vele. A bűbájos eladó két nem kevésbé elragadó társával együtt egy ékszerei alatt rogyadozó dáma elé sietett:

– Asszonyom, parancsoljon! Tessék, erre. Elkészült a megrendelt egyedi darab. Reméljük, hogy meg lesz elégedve vele!